7.Fejezet Belső ellenség

-Ki volt az, akivel beszélgettél?-Emelte fel a fejét Hazza a vállamról.
-Nem szeretném elmondani.-Váltam meg, csodás mellkasától.
-Mondd el!-Parancsolt rám, és hirtelen nagyon erős késztetést éreztem ,hogy elmondjam.
-Hát ez meg? Ugye..nem?-Tudtam, hogy épp kihasználja azt, hogy hozzá vagyok kötve.Hirtelen haragú vagyok.Az agyamat beborította szürke köd.Hátrébb léptem és teljes erőmből pofon vágtam Harry-t. Állkapcsa megfeszült, kezeit ökölbe szorította, amitől izmai is megfeszültek.Furcsa módon szeme színe nem változott, mégis kitört belőle az állat.Gyilkos tekintettel nézett rám.Hatalmas különbség volt a között a fiú között, aki pár perce még védelmezőn tartott a karjaiban, és a között aki most velem szemben állt.Elkezdtem rohanni vele ellentétes irányban, de seperc alatt előttem termett.A félelmem táplálta a haragját.
-H..Harry..Nyugodj meg kérlek.-Közelebb léptem hozzá az arcára tettem a kezem.Szinte azonnal megragadta azt, és neki rántott a földnek.Hatalmas puffanással érkeztem, és egy nagyon hangos és fájdalmas nyögés hagyta el a számat.Nagyon fájt.Megpróbáltam felkelni de nem bírtam.Felém hajolt és a nyakamra tette a kezét.Nem szorította, csak rajta tartotta.Lehunytam a szemeimet, arra várva, hogy tegyen valamit. Ehelyett forró ajkak tapadtak az enyémekhez.Ajkait finoman mozgatta,viszonzásra várva.Szemeim tágra nyíltak, érzékeim megőrültek.Ahogy hajának és arc bőrének illatát lélegeztem be, ahogy forró lehelete égette a bőröm, az egész testem lángolt.Ajkaim apró mozzanatokkal reagáltak Harry hirtelen közeledésére.Keze a nyakamról a derekamra vándorolt.Hirtelen felemelt és bevitt a házba.Egyenesen fel sétált velem a szobájába és letett az ágyra.Nagyon fájt a hátam, túl erősen vágott földhöz ahhoz, hogy sérülés nélkül megússzam.
Nem szólt hozzám. Oda sétált a falhoz és bele vágott egy hatalmasat.A fal betört egy körben, ahol az ütés érte.El sem tudom képzelni, mi történhetett volna velem ha nem áll le.Óvatosan felálltam és oda sétáltam hozzá.
-Kérlek Harry, nyugodj meg.-Túrtam bele göndör hajába.
-Majdnem megöltelek.Hát nem érted?-Verte fejét a falba.
-Könyörgöm! Azzal hogy fájdalmat okozol magadnak, csak még többet ártasz nekem.-Dadogtam.Erre ő felém fordult és kezébe fogta az arcom.
-Annyira naiv vagy.-Mondta és homlokát a homlokomhoz nyomta.Lehunytam szemeimet és az ő lélegzetét szívtam be.Mentol illatával nem tudtam betelni.Egyre gyorsabban vettem a levegőt.Elég szokatlan volt nekem, hogy a hangulata állandóan változott.Nem rég még megölni készült, most pedig karjai közt tart.
-Menj és ne gyere a közelembe.-Suttogta.
-Kérlek, ne mondj ilyeneket.-Nyitottam ki a szemem hirtelen.
-Ugyan már.Az egyetlen dolog, amiért mellettem akarsz lenni, az a kötődés.-Fordította el a fejét.Nem volt igaza.Legalább is nem akartam hogy az legyen.A közelében akartam maradni.Valamit ki kellett találnom. Legjobbnak láttam, ha beszélgetést kezdeményezek.
-Sajnálom,hogy megütöttelek.-Motyogtam.
-Megőrültél.Én majdnem megöltelek.-Mondta mély hangján és ellépett tőlem.
-Szóval tudsz engem befolyásolni?-Kérdeztem.
-Sajnos.Figyelj: Meg akarsz csókolni!
-Mi van?-Értetlenkedtem zavarodottan.
-Meg akarsz csókolni.-Ismételte magát. És bumm, azonnal késztetés éreztem hogy megcsókoljam. Ajkaim közeledni kezdtek az ő ajkaihoz.Le akartam állni, de nem bírtam.Hirtelen megcsókoltam őt, ő pedig vissza csókolt.
-Látod?Bármit mondok, megteszed.-Fintorodott el.
-Akkor ne irányíts.-Vágtam a fejéhez.
-Próbálj ellenállni!-Utasított, majd megint rém parancsolt.
-Üss meg!-Mondta.Nem értem..nem emlékezett, mit tett velem mikor utoljára megütöttem?
-Nem!-Tiltakoztam,de a kezem egyre feljebb emelkedett.
-Gyerünk!-Mondta hangosabban.
-Ne csináld!-Próbáltam ellenállni.Sokáig tartott, de meglepő módon a kezem megállt az arca előtt.Nem hittem el hogy sikerült.Ő csak halványan elmosolyodott.
-Még gyakorolnod kell.-Mondta és kinyitotta az ajtaját.
-Értem a célzást.-Kimentem a szobából,át a sajátomba.Ledőltem az ágyra lehunytam szemeim, és mikor kinyitottam azokat már reggel volt.Érdekes módon csak most jutott eszembe, hogy este már nem láttam a fiúkat.Le mentem és mindegyikőjük lent volt.Köszöntek nekem, aztán folytatták társalgásukat.Neki dőltem a falnak és felkiáltottam. Erős fájdalom lüktetett Louis egy pillanaton belül ott termett mellettem.
-Mi a baj?-Húzott el a fal közeléből.
-S-semmi.-Dadogtam.Semmit sem szólt csak felhúzta hátul a trikómat.
-Mi a fenét csinálsz?-Húzódtam el reflexből.
-Mit tettél vele?-Nézett Harry-re idegesen.
-Nem akartam.-Nézett rám a göndör.
-Az én hibám.Fel idegesítettem őt. Amúgy se rágódjatok ezen.Jól vagyok.-Ültem le a kanapéra. Louis iszonyú dühös fejet vágott, majd ki ment a konyhába.A srácok csak hallgattak. 
- El kell mondanod, hogy ki volt az akivel beszéltél tegnap este.-Erősködött Hazza.
-Azt én sem tudom.-Vallottam be.
-Legalább nekem mondd el.-Vágott közbe Louis.Csak bólintottam és felmentünk a szobámba.
-Szóval, mit mondott?-Simított végig Lou a hajamon.
-Elkezdett beszélni nekem a vámpírokról, és arról milyen szörnyűek is valójában.Persze nem érdekelt.Aztán meg említette nekem, hogy valakinek el is kell őket pusztítani.
-Szóval vadász volt.-Hunyorgott és megfeszült az állkapcsa.
-Azt hiszem.És mondott valamit, ami mindent megváltoztat.-Hajtottam le a fejem.
-És mit?-Értetlenkedett.
-Azt..szóval..azt..Hogy vadász vagyok.-Fordultam el.
-Ne! az nem lehet.Gyere velem.-Mondta, felkapott és a pincébe sietett velem.Egy Elég eldugott részére mentünk a pincének, ahol egy ezüst lándzsa állt.Lou nem nagyon ment a közelébe.
-Fogd meg! Ha tényleg vadász vagy, a lándzsa reagál.-Lépett még hátrébb.Nagyon reméltem, hogy semmi sem történik, mikor a kezembe veszem.Lassan felé nyúltam és felemeltem. Ahogy ezt meg tettem, a lándzsa óriási fehér szikra szerű fényben pompázott.Reflexből megforgattam azt, és a lándzsa nagy bárd szerű fegyverré alakult.Egyszerűen csak kinyílt és a szikrák is abba maradtak.Louis csalódottan nézett rám. Mintha az én hibám lenne, hogy vadásznak születtem.A vállamra pillantottam, ahol egy jelkép világított fehéren. Ahogy volt, behajítottam a bárdot a sarokba, ekkor megszűnt a fehér izé is.
-Nem én tehetek róla.-Néztem Lou-ra.
-Tudom.De legalább most már értem miért akarnak megölni.-Ölelt át.Vissza mentünk a többiekhez, akik néztek ránk, arra várva hogy mondjunk nekik valamit.Nem mondtam semmit csak felmentem a szobámba. Le dőltem az ágyra és nem sok idő elteltével elaludtam.