1. Fejezet. Az unoka tesó

Még egy unalmas nap.Ezt nem hiszem el.Itt ülök a padban és nézem ahogy a tanár a sok értetlen elmét próbálja okosítani.Bocsi, még be sem mutatkoztam.A nevem Melanie Black. 16 éves vagyok és az unalmas hétköznapjaimat egy sebészi gimiben töltöm.Igazság szerint utálom.Apám nem hagyta hogy az álmaim kövessem, és Ének-zenei úton menjek tovább.Egy magamfajta 'csodabogárnak' nem itt van a helye. A csodabogár szó azért is passzol rám mert más vagyok mint a többiek.Nem is tudom pontosan elmagyarázni hogy miért, de én nem olyan vagyok mint ők.Ha meg kellene próbálnom ezt szavakba önteni akkor az olyasmi lenne, hogy amíg ők élik sajátos kis életüket addig én a magam világába vagyok zárkózva. Nincsenek barátaim.Senki sem ismer.Amit igazság szerint nem is bánok annyira.Az unalmas nap után haza mentem és beültem a tv elé.Beraktam egy jó ijesztő horror filmet és végig néztem. Ahogy elég sűrűn ma is egyedül voltam otthon. A szüleim Afféle üzlet emberek és állandóan utazgatnak.A fele életemet egyedül töltöttem. Az unoka tesóm Louis mindig mellettem volt, egészen addig amíg be nem került a One Direction-be. Azóta nem beszéltünk túl sokat, sőt.. kB két év alatt háromszor.A szüleim el döntötték hogy ki küldenek hozzá egy időre.Várom hogy meg ismerjem Londont. Itt Californiában nem sok érdekes dolog történik.
A film után benéztem a hűtőbe és láttam hogy nincs semmi kaja.Fogtam magam és magamra rángattam a cipőm hogy kiugorhassak a boltba.Kimentem és bezártam az ajtót.Sötétedés után volt már és én teljesen egyedül sétálgattam az utcán, mikor meghallottam egy nő kétségbe esett kiabálását.
-Könyörgök..ne..segítség.-Jött a segélykérő kiabálás a semmiből.Ledermedtem.Nem vagyok ijedős, de mikor ez a kiabálás halálhörgésbe fulladt a szívem kihagyott egy ütemet.Rohanni kezdtem a hang irányába. Habár tudtam, hogy ez a legrosszabb amit tehetek, úgy éreztem segítenem kell.A hang egy kis sikátor felől jött.Közvetlenül azelőtt hogy oda érhettem volna megálltam egy pillanatra és össze szedtem magam.Féltem.
A rettegés eluralkodott rajtam,de nem érdekelt. tettem egy tétova lépést előre és számomra nagyon érthetetlen dologgal találtam szemben magam. Louis állt előttem és úgy nézett rám mint aki tudta hogy jövök.
-Te..mit keresel itt?-Kérdeztem remegő hangon.
-Éppen feléd tartottam, mikor hallottam egy sikolyt és elindultam megnézni. De nem találtam semmit.-Nézett el mellettem.
-Én is azért jöttem erre.-Mondtam komoly hangon.
-Ezt már nem fogjuk megtudni.-Zárta le az ügyet.Közelebb lépett hozzám majd átölelt.
-Én is örülök hogy újra látlak.-Mosolyogtam.
-Amúgy azért jöttem, mert holnap indulunk.-Húzódott el tőlem.
-Végre. - Mondtam még mindig remegő hangon.
-Ne aggódj. Bármitől és bárkitől megvédelek.- Nyugtatgatott Louis.
-Hiszek neked.-Mosolyogtam, majd bementünk egy boltba hogy legyen otthon kaja.Mikor haza értünk neki álltunk Vacsorát csinálni. Louis-é volt a szendvicsek elkészítése, az enyém pedig a hozzá valók felszeletelése. Egy óvatlan pillanatban a kés lecsúszott a szalámiról amit épp daraboltam és a kezemen állt meg. Pontosabban benne. Elég csúnyán elvágtam a kezem.Folyt belőle a vér.Ajtó csapódást hallottam ezért felnéztem. Louis sehol sem volt.Lemostam a kezem majd bekötöztem.Felmentem a szobámba és megláttam Lou-t ahogy ül az ágyon és néz a semmibe.
-Hát veled mi történt?-Néztem rá érdeklődve.
-Hogy érted?- Kérdezte vissza fojtott hangon.
-Miért jöttél fel szó nélkül csak ülni?-Értetlenkedtem.
-Mert..mert rá jöttem hogy nem vagyok éhes.-Erőltetett egy mosolyt.
-Értem.-Azzal hátat fordítottam és lementem enni.Miután megkajáltam én is felmentem hozzá és az est hátralevő részét átbeszélgettük. Fél kettő környékén (hajnalban.) kijelentettem hogy én alszok, mivel reggel hétkor már a indulunk is.
Jóéjt.-mondtam végül és elaludtam.