20. Fejezet. Méreg

,,A dolgok mögött néha sokkal több van mint gondolod. Tanuld meg ezeket a dolgokat elfogadni, és együtt élni velük. Ne lepődj meg semmin, mert az életben számos olyan dolog van, amiről semmit sem tudsz."

Mikor kinyitottam a szememet, Harry arcát pillantottam meg. Körbe néztem és már az ágyban voltam.
-Annyira sokat alszol.-Kuncogott, és megpuszilt.
-Tudom.És fogalmam sincs miért.-Vallottam be. Arcán egy nagy mosoly jelent meg, majd lágyan megcsókolt.
-Annyira gyengéd vagy ilyenkor.-Motyogtam ajkai közé.
-Bár mindig az lennék.
-Te mindig az vagy. A vámpír Harry pedig durva, de én őt is szeretem.-Mosolyogtam. Felültem és a szemébe néztem.
-Én is szeretlek. Vagy mind a ketten. Nem igazán értem.-Nevetett.
-Hazz. Furcsán érzem magam.-Mondtam, mert hirtelen egy különös érzés járta át a testemet. Akár most azonnal le bírtam volna futni a maratont.
-Mi a baj?-Kérdezte aggódva.Éles fájdalom nyilallt a mellkasomba, ezért megszorítottam a karját, ami megroppant. Ijedten nézett rám.
-Eltörted a karomat.-Motyogta, közben ajkai elváltak egymástól.
-M..Mi?-Kérdeztem mikor a fájdalom múlni látszott.
-Ketté törted a karomat. Ezt...nem értem. Ez nem is lehetséges. Te nekem nem tudsz ártani. Főleg nem egy mozdulattal.-Rázta a fejét.
-Jézusom Harry. Jól vagy?-Kérdeztem közben majdnem sírva fakadtam.
-Persze, hiszen nekem már össze is forrt. Ennyi nem fáj, sőt szinte meg sem éreztem...de.. hogy csináltad? Olyan gyenge vagy, és törékeny. Tudod te milyen nehéz nekem megfognom a kezed úgy, hogy ne törjem el? Vagy hogy mennyire kell vigyáznom mit teszek a közeledben? Te meg..csak egy mozdulat és bumm. Mi történt veled? -Kérdezte és megfogta a kezem. Túl erős volt. Fájt ez a mozdulat.
-Hé Harry! Ez fáj.-Mondtam miközben kihúztam a karom kezéből.
-Szerintem Louis itthon van. Őt kellene megkérdeznünk. Gyere!-Utasított, azzal kiszállt az ágyból. Én is követtem őt. Mi a franc van velem? Felálltam és ahogy elindultam eszméletlenül gyors sebességgel értem le a lépcsőn.
-Mi a fene?-Bámultam előre. Harry is beért semmi pillanat alatt.
-De te nem is vagy vámpír. A vadászok meg nem tudnak ilyeneket. -Járkált fel s alá mellettem. Idegesnek tűnt.
-Harry én ezt nem értem. Mi a franc történik velem? -Őszintén szólva a rosszullét kerülgetett. Persze nem testileg, hanem lelkileg. Az életem sosem lehet probléma mentes. Miért nem lehet olyan egyszerű mint a Twilight? Sokkal könnyebb lenne. Csak persze én nem változnék át. Nem lennék képes embereket ölni. 
-Hé Louis! Az uncsiddal nincs minden rendben.-Mondta Hazz miközben engem méregetett a tekintetével.
-Mi az már megint?-Sétált mellém Louis.
-Olyan..mint egy vámpír. Csak nem annyira masszív.-Sóhajtott Hazz.
-Ezt meg hogy érted?-Kerekedtek el a barna srác szemei.
-Eltörte a karom. És vámpír gyorsasággal jött le a lépcsőn. De ez nem is lehetséges. -Harry eléggé kétségbe volt esve.
-Nem szívesen, de el viszem Austin apjához. Ő ért az ilyenekhez.
-A vérfarkas apjához? -Kérdeztem miközben felhúztam a szemöldökömet.
-Ő nem olyan mint az a tetű. Ő normális.-Mondta Harold. Mikor Austinról beszélt, a hangja mindig tele volt gyűlölettel.
-Menjünk.Addig pedig fogd vissza magad csajszi. -Mondta Louis. Bólintottam, Harold pedig megfogta a kezemet. Átsétáltunk az erdőn, de most nem a park felé, hanem Dél felé. Egy nagyon barátságos és nagy házhoz érkeztünk. A villany jelezte, hogy a nappaliban van valaki. Az ajtóhoz sétáltunk és Lou bekopogott.
Egy barna hajú magas férfi nyitott ajtót. Tekintetéből áradt a kedvesség.
-Helló Louis. Rég láttalak.-Villantott egy mosolyt.





-Helló Clark.-Mondta Louis komolyan.
-Gond van? Tett valamit a fiam, megint? Gyertek be.-Tessékelt beljebb a férfi. Igazán kedvesnek tűnt.
-Nem másról lenne szó.-Sóhajtott Louis.
-Látom van veletek egy lány is. Ő a kedvesed Harry? Igazán elbűvölő hölgy.-Mosolygott, majd megfogta a kezem, és egy lágy csókot nyomott rá. Eszméletlen sármos férfi volt. Zavarba jöttem tőle, pedig igazán nem volt az esetem. Negyven fölött járhatott már. De áradt belőle az intelligencia és a jó modor.
-Igen, ő itt Melanie Black. Róla lenne szó.-Bólintott Harold. A srácok igazán elegánsan viselkedtek. Zavarban éreztem magam ilyen társaságban.
-Mi a probléma Harold? Áruld el, és megpróbálunk rá megoldást találni. Üljetek le. -Kínálta fel a kanapén lévő helyet. Le ültünk, és én a tekintetemet végig a Clark nevű férfin tartottam.
-Úgy viselkedik mint mi, pedig nem közülünk való. Tudsz mondani valamit ezzel kapcsolatban? -Vette át a szót Louis.
-Hogy kellene ezt értelmeznem? Miben viselkedik úgy mint ti? -Hunyorgott kicsit, és tekintetével alaposan végig mért. Az ujjaimat tördeltem, és tekintetem elfordítottam a férfiről.
-Eltörte a kezem, és utána olyan gyors volt, mint mi. -Tette Harry elegánsan keresztbe a lábát.
-Mondd, haraptad már meg őt?
-Hát, igen. Ez elég sokszor elő fordult. Meg Zayn is, és Louis is.-Nézett a semmibe Harry.
-Akkor ez lenne az oka. Túl sok méreg keveredett a hölgyemény szervezetébe. Ennek a hatása csak most jelentkezik, mert a vére megfertőződött. Egy darabig ilyen érdekesen fog viselkedni, de idővel ez elmúlik. Addig is figyeljetek rá hogy senki ne mártsa a fogait belé, mert akkor az életét is veszítheti. Én a helyetekben nagyon kerülném most a testi kontaktust vele. Érzem Harold, hogy milyen nehezen tartod magad távol tőle. A vámpír éned le akarja teperni, és el akarja fogyasztani elevenen. Az utolsó csepp vérét is magáénak akarja tudni. Nincs igazam?-Bumm.A csávesz elég keményen izgatta Harry vámpír valóját. Hazz megköszörülte a torkát, és kicsit mérgesen nézett rá.
-Clark, talán beszéljünk a lényegről. Tehát, a probléma a túl sok harapás? -Kérdezte Louis. Látta Hazza-n hogy nem esik neki jól, amit a férfi mond.
-Honnan érzed mi van Harry-vel?-Kérdeztem. Én nem voltam túl finom. De ez az én belsőm. Nem vagyok egy pinky princess. A hirtelen felszólalásom meglepődöttséget eredményezett. Zavaróan csend lett, de én csak maga biztosan figyeltem.
-Én vérfarkas vagyok kedvesem. Érzem, amit a vámpír barátaim éreznek. Sőt az emberek érzelmeit is érzem. -Ravasz mosoly jelent meg szája sarkában.
-Akkor most tudja milyen hangulatban vagyok? -Hunyorítottam.
-Nem. Te más vagy. A véred annyira különleges, hogy nem nyerek tőle bepillantást a lelkedbe. Nem tudom miért. Az utolsó ilyen lánnyal még 1200 környékén találkoztam.
-He? -Esett le az állam. Jó, ez nem volt túl nőies, de nagyon meglepő volt. 1200? az baromi rég volt. Az 812 évvel ezelőtt volt.
-1200. Volt egy lány. A neve Emely volt. Csoda szép és élet erős lány volt. Feleségül vettem. Boldogan életünk. De a vére túl vonzó volt. Egy vámpír végzett vele. Ő volt Austin anyja. De régen volt már. 18 évvel ezelőtt.-Mondta rezzenéstelen arccal.
-Sajnálom. Ez szomorú. De a vérfarkasok sem öregszenek?
-Attól függ. Én 40 évesen változtam át. De Austin félig farkas, félig ember. Ő körülbelül 24 éves koráig fog öregedni.-Vett egy nagyobb levegőt.
-Már megint undorító vérszívók társaságában töltöd az estét? -Hallottam egy fiatal srác hangját. A lépcső felé fordultam, és ugyan azt a srácot pillantottam meg mint az erdőben.
-Gyere fiam. Foglalj helyet köztünk.-Mosolygott felé apja. Austin felém fordította a tekintetét, majd felment. Ez bolond. Futott át a gondolat az agyamon, amitől mosolyognom kellett.
-Szabad esetleg utána mennem?-Kérdeztem olyan elegánsan,amennyire bírtam.
-Tessék csak.-Intett Clark a lépcső felé. Bólintással jeleztem egy köszönömöt, és elindultam a lépcső felé.
-Nem lesz így jó.-Motyogta Harry.
-Nyugi. Nincs semmi gond.-Intettem le, majd felmentem. Austin szobája könnyen felismerhető volt. Igazi lázadó volt az ajtaja alapján. Ajtaját egy nagy 'leave me alone' felírat díszítette.


Nem tétlenkedtem, azonnal benyitottam a szobába. Nem volt nagy helység, de annál szebb volt. A szürke és a fehér szín dominált. Gyönyörű rend volt. Austin az ágyon ült, és mikor meglátott egy nagy mosoly húzódott ajkaira.

-Már hiányolsz is?-Az önteltsége megőrített.
-Nem. Csak érdekes személyiség vagy. Én pedig eszméletlenül kíváncsi fajta vagyok.
-Mire vagy kíváncsi? Ha akarod ledobhatom a pólóm.-Az a vigyor az arcán...legszívesebben letöröltem volna az öklömmel.
-Nem akarok hányni. Kössz. -Dőltem az ajtónak. Magabiztosan kuncogott, és felállt. 
-Hallom halálodon vagy. Milyen kár érted.
-Tudod voltam már rosszabbul is. Nem lesz bajom. Kössz hogy ennyire aggódsz értem.
-Ugye tudod hogy én sem vagyok ártalmatlan? Csak én már kizárólag állat vérrel táplálkozom.
-Pompás. Amúgy hogy-hogy neked nem jutott a jó modorból?-Vettem fél vállról az egészet.
-Nem ismersz Melanie. Csak azt látod amit akarom hogy láss.-Kuncogott.
-Furcsán viselkedsz.
-Megijesztelek? -Ez a kérdés hirtelen jött. Bevallom igazán feszélyező volt a társasága. Igen..kicsit tényleg megijesztett. Elbambultam, mire ő rám nézett, és teljesen közel jött hozzám. Körülbelül 10-15 centi választott el minket. Ajkai egy 'Boo'-t formáltak, amire én akaratlanul is össze rezzentem.

Hátrébb lépett. 

-Ennyire ijesztő jellemem lennék?

-Nem..csak késő van..és ...-Motyogtam.

-Igen persze. A vámpír csajszi berezelt.-Nevetett.

-Te egy..eszméletlenül idegesítő barom vagy. Nem 'rezeltem be' tőled. Hogy lehet valaki ennyire egoista? Te egy.. balfa...-Mielőtt ki mondtam volna, az ágyra tepert, és a nyakamhoz hajolt.

-Gyors vagyok. És rég öltem embert. Lehetnél te aki megtöri a  'fogyókúrámat'. -Nevetett a nyakamba. Na Melanie.. most mit fogsz csinálni? A vérfarkasok is kemények? Ez a srác valóban ijesztő volt. A flegma modor, és a tudat, hogy ez egy elvetemült idióta.

-Nem félek tőled.-Próbáltam ellökni magamtól, de most bezzeg a frissen sült erőm, nem működött.

-Valóban?-Ajkait végig húzta a nyakamon. Harry nevét akartam kiabálni, de befogta a számat. Ajkait csak fel s alá húzgálta a nyakamon.

-Őrült vagy.-Suttogtam a kezébe.

-Senki sem mondta hogy normális vagyok.-Vigyorodott el. Mély levegőt vettem, és vártam a következő reakciót. Bíztam benne, hogy ezt is túl élem.

(Bocsi hogy itt fejezem be..de a pontos idő jelenleg 23:25 :DDD késő van és holnap suli :DD Komizzatok ha tetszett :D és pipáljatok <3  imádlak titeket <3 )