17.Fejezet Farkas

"Ha az életed csupa harc és vérontás, akkor csak vékony szálak kötnek másokhoz, és ezeket a szálakat könnyű elszakítani."

Harry Semmit sem szólt, csak nézett felém.
-Na? Nem kérdezel?-Mosolyogtam.Bevallom kíváncsisággal töltött el.
-Ennyire tudni akarod, mit szeretnék?-Kuncogott.
-Ajjh Harry...tudod hogy elég kíváncsi típus vagyok.Nyögd már ki mi a fenét akarsz.-Mosolyogtam.
-Mindegy..majd később.-Legyintett.
-Mi van? Nem teheted meg! -Nevettem.
-Épp megteszem.-Vigyorgott.
-De mi lesz, ha nem tudod megkérdezni?-Motyogtam.
-Miért ne tudnám?
-Mert...megint olyan leszel.-Szomorodtam el.Ő csak magához ölelt.
-Ne félj.Kérlek.
-Tudod ez olyan, hogy: Nem a magasságtól félsz, hanem az eséstől. Nem elengedni félsz, hanem attól, hogy tényleg elmegy. Nem attól félsz hogy újra megpróbáld, hanem hogy megint elbuksz.
-Csak az a szerencséd hogy értem az efféle monológokat.-Kuncogott.
-Reméltem, hogy vagy ennyire intelligens.-Mosolyogtam.
-Arról lenne szó, hogy azt mondtad szeretsz. Én pedig megkérdeztem hogy tudod-e hogy ennek a szónak súlya van.
-Én pedig válaszoltam.Pontosabban bólintottam, de igen tudom.
-Akkor.....-Habozott, majd kicsit hátrébb lépett.-Melanie, megtisztelnél azzal, hogy leszel...leszel a barátnőm?-Nézett egyenesen a szemembe. Arcán apró pír ékeskedett.Ajkaim ketté nyíltak, miközben bambán vizsgálgattam tekintetét. Hirtelen meg sem bírtam szólalni. A meglepődöttség és a boldogság érzése kavargott bennem.Mégis féltem. Rögtön az jutott eszembe, hogy mi lesz, ha nem jön össze, és végleg elveszítem. gyorsan megcsóváltam a fejemet, hogy az ilyen negatív gondolatok mind eltűnjenek belőle.
-Harry...én...-Nem tudtam beszélni. Szavai egyszerűen annyira megleptek, hogy szóhoz sem jutottam.Reménykedve nézett a szemembe. Talán félne hogy nemet mondok? Vajon miért?Annyira elgondolkodtam ilyesfajta dolgokon, hogy megfeledkeztem arról, hogy nem ártana ha mondanék valamit.
-Hát....persze...-Motyogtam, és egy mosoly akaratlanul is hatalmába kerített.Harry egész magasságával felém tornyosult, és lassan, de szenvedélyesen megcsókolt.

Újait a csípőmbe mélyeztette, és szorosan magához húzott.

-Biztos vagy benne, hogy igent mondasz?-Kérdezte két csók között.

-Miért ne lennék?-Vizsgálgattam tekintetét.

-Taylor...'szakítanom' kellene vele.-Forgatta meg a szemét. Akkor ezt most vehetem úgy, hogy ne kérdezzem a témával kapcsolatban. De ezt annyira utálom.Megkérdezi hogy biztos-e, és utána nem válaszol ha vissza kérdezek.Azért inkább semmit sem szóltam, csak bólintottam.

-Várj meg itt.-Utasított, és kiment a teremből.Nem nagyon akartam ellenkezni.Amúgy sem jutottam volna messzire a lábammal. Kicsit felfoghatatlan volt, hogy Harry-t inmáron a 'pasimnak' mondhatom. Persze nagyon örültem neki.Kis ideig a gondolataimmal játszadoztam, mikor egy nő hisztérikus kiabálását hallottam. Azonnal tudtam honnan ered az idegesítő hang. Taylor. Kicsoszogtam a folyosóra, és láttam hogy Tay mindenféle kézmozdulatok keretében, sír, és hisztizik.Harry számára ez biztosan ingerlő, és legfőképpen idegesítő volt.

Harry bevallom elég jól bírta. Végig fegyelmezett volt. Végig nézte ahogy elsétál a szőkeség, és utána felém fordult.

-Minden rendben?-Kérdeztem, miközben egy tétova lépést tettem felé.

-Nem kellene még így járkálnod.-Jött oda ember feletti gyorsaságával, és azonnal felkapott.

-Harry...nem vészes.-Vontam vállat.

-De az.Kérlek, ne ellenkezz.-Ölelt szorosan magához. A kisugárzása...egyszerűen más volt. Úgy éreztem, bárki tesz felém egy rossz mozdulatot, Harry szétszedi. Furcsa volt így vele lenni, de minden percét élveztem. Ekkor viszont megcsörrent a telefonom. Felvettem, és Mike volt az.

-Szia.Elindultam érted.Sietek.-Hallottam laza hangját.

-Mike.Figyelj.beszélnünk kell.-Motyogtam.Harry engem nézett, és egy bíztatót bólintott.

-Jó..miről?-Kérdezte némi idegességgel a hangjában.

-Harry-ről.És a többiekről.

-Mondtam már. Felejtsd el.

-Megbeszéljük.-Sóhajtottam, és letettem, a telefont.Nem kellett sok idő, hogy Mike megjelent a kis előtérben.Oda sétáltam hozzá, Harryvel az oldalamon, mire ő csak meglepődötten nézett. Komoly tekintettel sétáltam mellé.Meg akartam szólalni, de Harry megelőzött.

-Vissza költözik hozzánk.-Hangzott ez inkább kijelentésnek mintsem kérésnek.

-Nem.Melanie velünk marad. A saját fajtája közt van a helye. Nem pedig vér szívók közt, akik miatt majdnem meghalt.-Sziszegte Mike mérgesen.

-Ajánlom hogy fogd be. Ő már hozzám tartozik.

És ez ellen semmit sem tehetsz.-Mondta Harry magabiztosan.
-Hogy érti hogy hozzá tartozol?-Mért végig csalódottan Mike.
-Mike..figyelj, én...-Motyogtam össze vissza.
-Mostantól kezdve, ő a barátnőm. És megvédem őt akár az életem árán is. Talán van valami baj Mike?-Kérdezte Harry elég durván. Én csak értetlenül figyeltem az eseményeket.
-Úgy érted..ti együtt...vagytok?-Fintorgott .Én bólintottam, és előrébb léptem.
-Akkor pakolj össze, és gyere vissza hozzánk.-Tette a kezét birtoklóan a derekamra a göndör.
-Rendben.-Néztem rá, majd Mike-ra. Arcára kiült az undor. Tisztán látható volt hogy nem örül.De nem tudtam vele mit tenni.Harry-t szerettem, és csak őt.Annyira vártam már hogy újra vele lehessek. Ezt az egy dolgot semmiért sem adnám fel.
-Melanie...hidd el, ahhoz hogy kitűnő vadász legyél, velem kell lenned.-Győzködött Mike.
-Mike kérlek...majd megoldjuk.De nekem most már a srácok mellett a helyem.-Vettem mély levegőt.
-Nem.Neked a saját fajtád közt van a helyed.-Erősködött.
-Mike, én nagyon hálás vagyok a segítségedért.De kérlek, értsd meg. Vele akarok lenni.Komolyan.Hidd el, ez így jó.-Próbáltam lecsillapítani.
-De ha valami bajod lesz, akkor gondolj rá mit mondtam. Veszélyesek. Nem bízhatsz bennük.Szánalmas ösztön lények.Hiszen majdnem meghaltál miattuk.Az életedet ismét a veszély fogja koszorúzni. Mellettem biztonságban lennél.
-Fogd be.Fogadd el, hogy velem akar lenni.Nem változtathatsz a helyzeten. És hogy mersz ránk olyanokat mondani hogy szánalmas ösztön lények?Legszívesebben...-Habozott.Tudtam mit akar. Legszívesebben megölné őt.Hiszen tényleg 'ösztön lény'.
-Már most nem tudod magad vissza fogni.Mit fogsz tenni Melanie-val, ha mérges leszel rá? Hiszen már bizonyítottad, hogy mindig megsérül a közeledben.-Hunyorgott Mike gyűlölettel teli arccal.
-Elég! Hagyjátok abba! Döntöttem, és a döntésemet nem fogom megmásítani. Hiába veszekedtek.Én nem egy trófea vagyok, amit haza vihettek. Van saját akaratom.Eltudom dönteni mit akarok.Értitek? Ne miattam nyírjátok ki egymást.Tartsátok tiszteletbe a döntésemet. Én igen is hiszem hogy Hazz tud uralkodni magán.És ha bármi gond van, ne aggódj..megoldom én egymagam is..-Bevallom kissé kiborultam azon, hogy úgy beszéltek rólam, mint aki nem dönthet magától. A két srác csak ledermedve nézett rám. Biztosan meglepte őket a kiborulásom. Nem érdekelt. Csak néztem rájuk komoly tekintettel.
-Akkor...pakolj össze...és majd érted megyek.-Mondta Hazz elég vissza húzódó hangon.
-Elviszlek.Utána pedig hozzájuk.Nem kell hogy érted jöjjön.-Ajánlotta fel Mike. Úgy éreztem, ez inkább jószívű felajánlás volt, mintsem undor. Bólintottam, és elkezdtem csoszogni az ajtó irányába.
-Mi van a lábaddal?-Kérdezte aggodalmasan.
-Csak rá estem.-legyintettem, majd a kocsihoz botorkáltam. Mike haza vitt, a jelenlegi lakásunkra, ahol neki álltam pakolni. 
-Biztos hogy ezt akarod?-Mike hangja erőtlen volt.Szinte suttogott.
-Ezer százalék.-Léptem elé, és mélyen a szemébe néztem.
-Ha neked így jó, akkor nekem is.-Húzott magához egy ölelésre. Szorosan magamhoz öleltem, és végleg össze szedtem mindenemet.
-Nicol?-Kérdeztem kíváncsian.
-Néhány barátjával ment el valamerre.-Mosolygott.Amint kész lettem, beültünk a kocsiba, és elindultunk.Mike egész úton, egy szót sem szólt hozzám.Fájt hogy cserben kell őt hagynom, de nem tehettem mást. Elég sok autókázás után, leparkolt egy ismerős helyen. A srácok háza. Egy ismerős érzés kerített hatalmába. Jó volt újra itt lenni. Kiszálltam az autóból, és a vezető oldalra sétáltam, ahonnan Mike pattant ki.
-Ha bármi gond van, tudod a számomat.-Motyogta, és még egyszer szorosan megölelt.Viszonoztam az ölelését, és nyomtam egy apró puszit az arcára.
-Köszönöm.-Mondtam.
-Micsodát?-Nézett értetlenül.
-Azt, hogy mindig mellettem vagy, ha szükségem van rád.
-Ilyen egy jó barát.-Mosolygott halványan, majd vissza ült, és elhajtott. Megfordultam és a szív roham jött rám. Liam állt egyenesen a hátam mögött.
-Jesszus...mit csinálsz itt?-Nevettem el magam.
-Gondoltam segítek.-Mosolygott, és felkapta a cuccaimat.Emberi léptekkel ment be a házba, én pedig amennyire csak gyorsan bírtam, utána sántikáltam.Belépve a házba, pontosan ugyan az a látvány fogadott, mint mikor először jártam itt. A srácok a kanapén ültek, és beszélgettek.Harry ahogy meglátott elindult felém, én pedig kicsit hátrébb léptem. Nem nagyon akartam hogy mindenki tudja. Nem tudom miért, csak egyszerűen nem.Megállt, rám hunyorgott, megdörzsölte az ajkát, és csak figyelt.

-Mi..mi az?-Kérdeztem értetlenül.Bevallom kicsinált. Az az ajak dörzsölgetés...egyszerűen nagyon jól állt neki.

-Semmi.-Vont vállat, majd felment.Én is követtem őt. Épp hogy felértem a lépcsőn, már láttam, hogy a cuccaim Hazz szobája előtt vannak.
-Na ne...-Mondtam halkan.Nem számítottam rá, hogy a 'hozzá tartozom' ennyire komoly.
-Talán valami gond van?-Kuncogott mellettem a göndör.
-Semmi.-Mondtam, és a cuccaimat cipelni kezdtem a régi szobám felé.
Harry a karomnál fogva húzott vissza magához, és megcsókolt.
-Velem leszel egy szobában.-Jelentette ki.Aprót bólintottam, majd besétáltam a szobába.A cuccaimat csak ledobtam az ágy mellé, majd leültem. Furcsa volt Harry társasága. Azt mondhatnám, hogy kicsit kellemetlenül éreztem magam.Valami megváltozott. A hangulat komolyabb volt mint máskor.
-Mit fogunk ma csinálni?-Nyitottam meg az ajtót, mert le akartam menni, de ő egy mozdulattal becsapta előttem.Mint akit nem érdekel, hátra léptem egy lépést.
-Én lezuhanyzok.-Mondta.
-Oké.-Néztem rá.
-Segíts.-Mosolygott.
-Álmodozz királyfi. -Nevettem és kimentem a szobából.A fiúk társasága jól esett. Beszélgettünk egy keveset, majd hallottam hogy csörög a telefonom, amit a szobában hagytam.Felszaladtam, de addigra abba maradt. Ebben a pillanatban Harry lépett ki a fürdőből. Nem volt rajta póló, így felsőtestének látványa borult a szemem elé. Farmerja ki volt gombolva, és szinte lógott rajta.A vámpír gyorsaságával jött oda elém. Az ajtó előtt álltam, és az arcát figyeltem.Kezeit a fejem mellett támasztotta meg, és úgy nézett végig rajtam.Tökéletes felsőteste csupán pár centire volt tőlem.A gatyája szinte a combján volt, inkább az alsógatyája látszott. Egész méretével felém tornyosult, és szinte éreztem magamon perzselő tekintetét.Nem tudtam mást csinálni, minthogy a mellkasát néztem. Már-már elaléltam a csendben, mikor megszólalt.
-Tetszik a látvány?-Kérdezte rekedtes hangon.Ajkaim ketté nyíltak kérdése hallatára.Mély levegőt vettem, amit utána remegve fújtam ki.
-Le megyek.-Mondtam és próbáltam arrébb lépni. Óvatosan neki nyomott az ajtónak, és megcsókolt.
-Ne menj.Jobb itt fent.-Mosolygott.
-Miért?
-Csak.Amúgy...jó érzés, hogy ezt bármikor megtehetem veled.-Nevetett és ismét megcsókolt.
-Kérdezhetek valamit?-Néztem rá, kicsit elpirulva.Még nem voltam hozzá szokva ehhez az intenzív testi kapcsolathoz.
-Amit csak szeretnél.
-Voltál már szerelmes?-Mosolyogtam halványan.
-Szerelmes?Nem.Azt hiszem még sohasem.Tudod, nekem inkább nyerőek voltak az egy éjszakás kalandok.Nem volt benne törődés, érzelem, és a végén szakítás vagy ilyesmi.Szóval, nekem ez mindig jobban megérte. De most....egy egészen különös érzés kerít hatalmába mikor veled vagyok. És ezt nem könnyű kezelni.-Mosolygott, és szavai hallatán én is elmosolyodtam.Annyira magával ragadott.Az arcom közelített az övéhez, és egy elég határozatlan és bátortalan csókkal jutalmaztam édes szavait. Nem tudtam nem észre venni, hogy belemosolyog a csókba.Elhajoltam tőle.
-Mi az?-Néztem rá kérdőn.
-Az első olyan csók volt, amit nem én kezdeményeztem.-Vigyorgott.
-Valóban.-Vontam vállat.Arrébb léptem, ő pedig becsatolta a gatyáját, és az övét.Figyelemmel követtem mozdulatait.A szekrényéhez sétált, és elővett egy fehér pólót,majd Felvette.A puha anyag, lágyan simult erős felsőtestére.Felém nézett, és mosolyogva leült mellém.
-Akkor lemehetünk?-Kérdeztem.
-Persze.Elvégre rég beszéltél Lou-val is.-Mosolygott.Lementünk és a nap hátralevő részét átdumáltuk.Ez olyan két óra hossza volt.kellemes, mégis kicsit fura volt újra a srácok társaságában lenni.Kezdtem úgy érezni, hogy minden a helyére állt.Hiszen azzal a sráccal lehetek akit szeretek, és már vagy három órája itt vagyok, és senki nem akart megölni.Gyorsan lezuhanyoztam, és pizsibe öltözve az ágyra borultam.
-Fáradt vagy?-Mosolygott a göndör.
-Ja.fáradt.-Mosolyogtam.
-Én elmegyek vadászni.Nem akarok a közeledben olyan elmebeteg állapotban lenni. Ezért inkább nem várom meg míg éhes leszek.-Vallotta be. 
-Rendben.-Mosolyogtam.
-Tudtam hogy az életem fordulatot vett, mikor megláttalak.-Mosolygott, és nyomott egy puszit a homlokomra.Én szorosan megöleltem, és nehezen akartam elengedni.Nem töltött el jó érzéssel, hogy ismét ölni megy, de nem volt választása.
-De, te tényleg ...szeretsz engem?-Kérdezte kissé félénken.Rá sem ismertem.Szavai egy hatalmas mosolyt váltottak ki belőlem. Valóban nagyon édes volt.
-A jó lányok, a rossz fiúkat szeretik.-Nevettem, és ismét megöleltem. Ő is csak mosolygott,majd kiment a szobából.Bebújtam a takaró alá, és hosszú gondolkodás után elaludtam.Reggel mikor kinyitottam a szememet, láttam hogy az ágy szélén fekszem, a fal felé fordulva.Egy meleg kezet éreztem a derekamon, és apró lélegzeteket a tarkómon. Jó volt így felkelni.Átfordultam a karjában, és gyönyörű zöld szemeibe néztem.
-Jó reggelt.-Mosolygott.
-Neked is.Habár, gondolom te nem aludtál.-Nevettem.
-Valóban nem.Amúgy, van kedved elmenni oda a kis rétre? Tudod, mint akkor este.-Mélyült el kicsit a hangja mondata végére.
-Rendben.-Mosolyogtam.Kikászálódtam az ágyból, és a fürdőben átöltöztem.Lementünk együtt a konyhába, és én megreggeliztem. Felvettem a cipőmet, és kimentem az ajtó elé.
-Hova-hova?-Kérdezte Louis mosolyogva.
-Harry-vel kimegyünk arra a kis rétre.-Mosolyogtam én is.
-Eléggé összemelegedtetek. Jól látom?-Vigyorgott.
-Talán baj?-Mosolyogtam.
-Ugyan.Ha baj lenne sem tehetne semmit.-Hallottam Hazz hangját magam mögül.
-Igaza van.Ez nem az én dolgom.-Hangjából úgy tűnt, hogy elég tájékozott. Sóhajtottam egyet, majd eleresztettem egy mosolyt. Harry összekulcsolta az ujjainkat, és sétálni kezdtünk az erdő felé. Nagyon furcsa volt vele így sétálni.Új volt ez az egész.Persze egyáltalán nem bántam, sőt élveztem.Átsétáltunk az erdőn, ahol most csak a madarak csicsergését és az állatok keltette zajt lehetett hallani.Kellemes kis séta után, megpillantottam a zöld, virágokkal teli rétet.Gyönyörű volt. Harry-vel oda sétáltunk, és leültünk a fűbe.Egy darabig csak csendben ültünk egymás mellett,majd Hazz elterült a fűben.A pólója kicsit felcsúszott a csípőjén, így tökéletesen látszódtak V vonalai.Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ujjaimat bal oldali V vonalán húzgálom. Felnéztem az arcára,és láttam hogy mosolyog.Egyik kezével megfogta a szabad kezemet, és lehúzott maga mellé.Fölém hajolt, és elkezdte csókolgatni a nyakamat.Egyik kezemmel a tarkójába kapaszkodtam, másikkal pedig belemarkoltam a pólójába.A következő pillanatban erősen kezdte szívni ajkaival a puha területet.Az ajkamba haraptam, de így is elengedtem pár apróbb nyögést.Hallottam ahogy lélegzete egyre gyorsul.Lassan elhajolt a nyakamtól, és vissza feküdt mellém.Az erdő felől egy kutya nyüszítését lehetett hallani.Felültem és az erdő felé meredtem, amely most egész barátságos hatást keltett.


-Mi lehetett ez?-Néztem Harry-re,aki szintén felült.
-Biztos valami kutya.Mindjárt jövök.-Legyintett, és felállt.
-Hová mész?-Kérdeztem némi aggodalmassággal.
-Csak, hív a természet.-Mosolygott, és hirtelen eltűnt a szemem elől. Nyugodtan dőltem hátra a fűben, de eszembe jutott valami. Harry vámpír, tehát nem kell WC-re járnia.Basszus.Hova a francba mehetett már megint?Vagy minek?Gyorsan felpattantam, és az erdő felé indultam. Az ösvény jól belátható volt ilyen világosban.Most kicsit sem keltett ijesztő hatást.Már egy ideje sétáltam, mikor zajt hallottam magam mögül.Mikor megfordultam, sikítani tudtam volna, csakhogy egy hang sem jött ki a torkomon.Egy óriási, nagy fehér farkas állt mögöttem. Sokkal nagyobb volt az átlagos farkasoknál.


Hátrálni kezdtem, a farkas pedig csak engem figyelt.A lándzsámért nyúltam, de utána eszembe jutott, hogy mostanában nem igen van nálam.
-Miért nem tudsz néha nem bajba keveredni?-Hallottam Hazz ingerült hangját.
-Harry, a vámpírok nem WC-znek.-Mondtam szinte remegő hangon. Pár pillanattal később, meleg kezének érintését éreztem a derekamon.
A farkas erősen morogni kezdett Harry jelenlétére.

Nagyon megijedtem.
-Lépj hátrébb.-Tolt háta mögé Harry.
-Mi a fene ez?-Markoltam bele erős vállába.
-Tűnj innen!Ez nem a ti területetek.-Mordult fel Harry.A farkas hátrébb lépett pár lépést, és én már azt hittem végre elmegy.De ehelyett, átváltozott. Egyszerűen ember lett belőle.


-Ugyan már, majd pont egy ilyen vér szívó fogja megmondani nekem, hogy mit csináljak, nem?-Forgatta meg a szemeit.Elég cinikus fazon volt. Igazából nem is értettem. Farkasból ember?Vajon mennyi dolog van még, amit nem tudok?
-Húzd vissza a beled a falkádhoz.-Sziszegte Hazz.
-És ki a lány aki veled van?-Nézett felém mosolyogva.
-Rá ne merj nézni, te szemét állat.-Hazz szinte üvöltött.Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy mindjárt neki megy és szétszedi.
-Hazz..nyugi.Nincs semmi gond.-Léptem elé, és átöleltem.
-Szóval újabb lányt szédítesz?Ez nem szép dolog.-Kuncogott cinikusan.
-Fogd be.-Lépett egyet előrébb a göndör.
-Mi az hogy szédítesz?-Néztem rá értetlenül.
-Ugyan már.Ez a balfasz nem tudja mit beszél.-Láttam ahogy Hazz egyre idegesebb lesz.Gondoltam inkább nem firtatom a dolgot.Ajkaimat lassan az övéinek nyomtam és átfontam testét a karjaimmal.
-Még látjuk egymást kislány.-Nevetett a srác, majd elsétált.Reménykedtem hogy Harry nem most fog utána menni, és öli meg.
-Menj innen.Nem akarom hogy lásd ahogy kinyírom.-Tolt arrébb Hazza.
-Nem.Harry kérlek.Ne csináld.Csak menjünk haza, kérlek.-Könyörögtem kétségbe esetten.Rám nézett, és tekintete megenyhült. Nem értettem ezt a farkasos dolgot, de még egy kis ideig nem akartam firtatni.Reméltem hogy szépen lassan mindenre fény derül.