15.Fejezet Várva várt pillanat

"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot, légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott! A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyjd az eszed! Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél... Légy nyitott, ki tudja... becsaphat a villám.”


Kezemben a bicskával, egyedül egy sötét, elhagyatott helyen.Őrültebb dologra nem is készülhettem volna.Nem messze volt egy erdő, ami hasonlított ahhoz, ami a fiúk házánál volt.Tudtam,hogy ez mégis különbözik.Ez nem az az erdő.Testemet átjárta a hideg, vacogtam. A fejemben össze-vissza cikáztak a gondolatok. Haragudtam Harry-re, mert szerinte minket csak a kötődés tartott össze.Nagyon fáj hogy így gondolta. Minden porcikámmal vissza akartam őt szerezni. És akkor eszembe jutott, hogy lehet hogy épp Taylor Swift-el tölti az éjszakát. Őt csókolgatja, őt öleli át. Ő lenne az akit valójában szeret? Nem! Ezt sosem tudnám elfogadni. Magamnak akarom őt. Önző vagyok, de szükségem van rá. Nélküle semmi vagyok.A gondolatok szétfeszítik az agyamat, mégsem tehetek semmit.Nem akarom a halálomat lelni itt és most. Igazából semmi kedvem vadász lenni.Nem akarok vámpírokat ölni.Nem akarok edzeni, és nem akarom utálni a vámpírokat. Nincs rá okom.Vagyis..volna, de ez csak EGY vámpír volt.Sok az elvetemült vérszívó, de mellette ott vannak az olyanok is mint a fiúk.Ebben a pillanatban egy erős kéz ragadta meg a derekam, és egy erős test feszült nekem.

-Mit csinálsz itt kint?-Hallottam Mike fáradságtól rekedtes hangját. Talán túl sokáig votam idekint.Elkéstem.Sosem hagyná, hogy megvágjam magam, csak hogy tudjam,Harry a közelben van-e. Mike minden egyes lélegzetét éreztem nyakam csupasz bőrén. Kellemes volt.Megnyugtató, és védelmező.A nap már kezdett pirkadni.Nem tudtam mennyi az idő, de valószínűleg négy vagy öt óra lehetett.Megfordultam és megöleltem Mike-ot.





Rendes dolog volt tőle hogy utánam jött.Úgy éreztem hálával tartozom neki, mindenért.Homlokát az enyémnek nyomta, és mélyen a szemembe nézett.
-Hát te meg mi a francot akartál az én bicskámmal?-Vont kérdőre.
-Se-semmit.-Motyogtam zavartan.Kivette a kezemből a bicskát és zsebre rakta.
-Kérlek..Felejtsd már el Harry-t.Hiszen ő is ezt tette veled.-Mondta, közben kétségbe esetten szorított magához.Mikor feldolgoztam amit mondott, egyszerűen össze törtem.
-E-elfelejtett?-Dadogtam halkan.
-Persze..tovább lépett.Felszedett egy barátnőt, és elfelejtett téged. Tudom hogy nehéz, de erősnek kell lenned.Bele kell törődnöd. Ő már a múltad.-Szavai könnyeket csaltak a szemembe.Arcomat nyakába temettem, és mélyeket lélegeztem.Megnyugtatón simogatta hátamat, én pedig nyomtam egy apró puszit nyakára.Szinte láttam meglepődött tekintetét.Ledermedt.Elhajoltam tőle, és arcát fürkésztem. A barna hajú srác zavarodottan figyelt.

*Mike szemszöge*

Ez a lány, kész izgalom. Úgy értem, mindig van vele valami. Ha csak egy percre nem figyelek rá oda, azonnal bajba keveredik. Ha most nem jöttem volna utána,lehet megtámadja valami elvetemült vérszívó. Mindig is ilyen volt.Az egész életét figyelemmel kísértem, egészen 12 éves kora óta. Az én feladatom volt figyelni, és vigyázni rá. Mindig nagyon sok veszély fenyegette.Talán előbb kellett volna neki elmondanom, hogy ő a Blacksmith család utódja.Én már nagyon régóta tudom ugyan, de féltem, hogy akkor többet akar tudni, és rájön fölösleges dolgokra. Meg akarom óvni őt.Igaz, jó vadásznak kell lennie, de féltem.Még nem jött el az ideje, hogy megtudja a teljes igazságot. Remélem hamarosan felfogja, hogy el kell felejtenie Harry-t. Amúgy sem lehetnének együtt. Hiszen Harry egy vámpír, aki kihasználja őt, és játszik vele.Fent áll a veszélye, hogy meg is öli. Melanie pedig egy vámpírvadász.Ráadásul a legnagyobb vámpírvadász család utódja.Nem hozhat szégyent családja hírnevére. El sem tudja képzelni, mennyire tisztelték egykor a Blacksmith családot. A szüleim nagyon jóban voltak velük. Ők négyen alkották a tökéletes vadász csapatot.De egy mészárlásban mind oda vesztek. Melanie anyukája Sofie biztonságba helyezett minket. Nicol-t, Melanie-t és engem. Az unoka bátyám mikor betöltöttem a 17. élet évemet, mindenről felvilágosított. Innentől kísértem figyelemmel Melan életét. Többet voltam a közelében, mint azt gondolná.Sok vámpír próbálta már megölni, akikkel nekem kellett végeznem. Furcsa belegondolni, hogy ez a világ végig ott volt körülötte, de ő mégsem vette észre.Jelenleg épp értetlenül nézem a hosszú, barna hajú lányt, aki puha csókot nyomott a nyakamra.Nem mintha nem örülnék neki, csak meglepő.Káprázatos szemeivel arcomat figyeli.Szemei színét nem tudom igazából elmagyarázni. Zöldes szürke, amiben egy barna tinta paca ékeskedik. Káprázatos. Pillantása bárkit magával ragad.Szerintem fogalma sincs róla, mit hoz ki a férfiakból. Úgy éreztem nem bírok tovább várni.Lassan ajkaihoz hajoltam,és gyengéd csókot nyomtam rá.Nem igazán ellenkezett.Először éreztem a meglepődöttségét, de utána vissza csókolt.Ez viszont nekem nekem volt meglepő. Arra számítottam, hogy elhúzódik és kiborul, de nem így volt. Mikor elhajoltam eper ízű ajkaitól, kerestem a tekintetét, de ő a földet pásztázta. Ujjaimmal megemeltem állát, hogy láthassam arckifejezését. Szemei csillogtak.Az előttem álló lány elképesztő látványt nyújtott. Arcomon egy halvány mosoly jelent meg.

-Szólok Nicol-nak. Törtem meg a csendet.Bólintott, én pedig bementem a házikóba.Nicol már fent volt. Éppen a tükör előtt igazította hosszú szőke haját.

-Jól van már.Jól nézel ki csak menjünk.-Nevettem, mire felém kapta tekintetét.

Szóval elszakadtatok már egymás ajkától.-Vágott vissza nevetve.

-Vicces vagy Nicol.-Forgattam meg a szememet mosolyogva.

-köszi bátyó.Tudok róla.-Vigyorgott, majd átölelt.

-Indulhatunk?-Süregettem Nicol-t.
-Persze.-Mondta és felkapta a bőröndjét, majd kivitte a kocsihoz. Melanie már bent ült, és mi is beszálltunk.Ismét Melanie ült elöl. Mikor észre vette hogy őt nézem, mosolyogni kezdett. Beindítottam a motort, ami erősen felbőgött, majd kihajtottam a kis mellék útról. Figyeltem Melanie-t útközben. Megint azt a szánalmas könyvet olvasta. Legszívesebben kitéptem volna a kezéből, és kivágtam volna az ablakon.
-Melanie...mi lenne ha letennéd azt a könyvet?-Kérdeztem, a hangomban kis idegességgel.
-Mike, nem értem mi a bajod ezzel a könyvel. Ez csak egy könyv. Nem értem miért kell ezen ennyire kiborulni.-Nézett rám hatalmas szemeivel.
-Azért mert azt a könyvet miatta olvasod. Harry miatt. Így sosem fogod őt elfelejteni. És ez hiba.Mindig tőle fogsz függni.-Emeltem ki a kezéből a könyvet.
-Rendben.Ha te nem akarod nem olvasom.-Adta be végre a derekát.

*Melanie Szemszöge*

Mike elvette a könyvemet.Igazán nem értem miért fújja fel ennyire ezt a dolgot.De azért megtettem amit kért és könnyedén oda adtam neki a könyvet.És az a csók, ma.Nem tudtam mire vélni. Végül is nekem sem volt ellenemre. Először igen meglepő volt, de utána kifejezetten élveztem. Elaludtam az autóban, és mikor felkeltem, Mike karjaiban voltam.

-Szépen bealudtál.-Nevetett, és bevitt a házba.

-Sajnálom.-Motyogtam zavartan.Mosolyogva csóválta a fejét és letett az ágyra.Nem kellett sok idő és el is aludtam.Arra ébredtem hogy Nicol az ágyam mellett ácsorog.
-Jó reggelt.-Mondta élettel telve.
-Neked is jó éjt.-Dugtam a fejem a párna alá.
-Ne csináld már.Ma bemegyünk a belvárosba.-Mosolygott.
-Mi?-Kérdeztem és egy nagy mosoly húzódott az arcomra.
-Jól hallottad.Öltözz.-Nekem sem kellett több, bementem a fürdőbe és villám sebességgel átöltöztem.
-Mehetünk.-Mosolyogtam.
-Mike nincs itthon.Ne keresd.
-Hol van?-Kérdeztem nagy kíváncsisággal.
-A VSZ-hez ment. Megbeszélik, hogy továbbra is ő tanítson téged.
-Miért, amúgy nem így lenne?-Lepődtem meg.
-Nem.Elviekben egy nagyon tapasztalt vadászt kellene kapnod. De Mike akar téged kiképezni.-Mondta.
-Én is így akarom.-Mosolyogtam majd megkérdeztem Nicolt-t hogy jól nézek-e ki.

-Nagyon jól nézel ki. Látszik hogy én válogattam a cuccaidat.-Mosolygott.
-Igen Nicol.Köszi.-Öleltem át. Legyintett egyet, majd beültünk a kocsiba.Szerencsére Nicol már 18 éves volt, ezért vezethetett.Beautókáztunk a belvárosba, és egy forgalmas helyen leparkoltunk.Sétálni kezdtünk és Nicol minden ruhás bolt előtt leragadt.
-Amúgy tudod mit szeretek a stílusodban Melan?-Mosolyognom kellett.Az én stílusomban? Hát ez vicc. És úgy tűnik életemben először becenevem is van. Melan.
-Mit?
-Bárkivel vagy, felveszed a stílusát.-Mosolyogott.
-Ez igaz.-Vigyorogtam.Tényleg így volt.Mindig úgy öltöztem, ahogy az öltözött, aki velem volt. Tovább sétáltunk és egy hangstúdiót pillantottam meg. Közelebb sétáltam, és az ajtóra egy papír volt tűzve.

Felhívás!

Amatőr énekeseket keresnek, stúdiói munkálatokra. Szívesen várunk minden olyan embert, aki úgy gondolja tud énekelni. A válogatás esedékes Augusztus 9.-én.

A szívem kétszeres tempóban kezdett verni. Hiszen az álmaim közé tartozik az éneklés.És ami azt illeti egész jó vagyok. A telefonomra pillantottam, és akkor láttam a dátumot: Augusztus 9. Az első gondolatom az volt hogy 'basszus. Erről lecsúsztam.' De akkor Nicol hangját hallottam.

-Attól még megpróbálhatod. Hátha még nincs késő.

-Te gondolat olvasó vagy?-Fordultam felé.

-Annyira nézted azt a papírt, hogy nem volt nehéz kitalálni mit akarsz.

-Akkor befelé.-Mosolyogtam és megnyitottam az ajtót. Egy recepció terült elénk.Nagy levegőt vettem és egy asztalhoz sétáltam.

-Elnézést, lehet még jelentkezni a felhívásra?-Kérdeztem  félénken.

-A meghallgatás 5 perc múlva lejár.De szerintem ha bemész talán még meghallgatnak.De siess.-Mosolygott, felált és egy ajtóhoz vezetett. Igazán kedves nő volt. Nicol-lal az oldalamon nyitottam be a terembe. A lábaim remegtek. Már egy ember sem várakozott.Csak maga Simon Cowell volt a teremben.

-A válogatásra jöttetek? Kicsit későn..Eresztett egy kamera mosolyt, majd beljebb tessékelt.

-Izé..csak én jöttem a válogatásra.Pont most láttam meg a kiírást és gondoltam szerencsét próbálok.-Dadogtam.

-Rendben.Hajrá.Oda menj be, és énekelj.-Mutatott a hangterem felé. A kis szoba tele volt elektromos berendezésekkel.Besétáltam és felvettem a fejhallgatót.

-Mit fogsz énekelni?-Kérdezte, és szemével alaposan méregetett.

-Azt hiszem legyen mondjuk Rihanna-tól a California king bed.

-Rendben.Kezd el.-Mosolygott és elindította a zene dallamát.

Elénekeltem a dalt, és úgy éreztem soha nem voltam még ilyen jó. Minden érzelmem benne volt. A fájdalom amit az utóbbi időkben átéltem. A szenvedés és minden.

-Sajnálom de azt kell hogy mondjam.....-Kezdte el lassan a mondatát Simon.Nagy levegőt vettem.Ezt buktam.

-A többi embernek hogy nem kellett volna ide jönniük. Ugyanis te vagy a legjobb.-Vigyorodott el.

-Ez..Ez komoly?-Dadogtam értetlenül.

-Igen.Holnap reggel kezdenénk is a munkálatokat, ugyan is ebben a dalban egy darab hiba nem volt.Mióta énekelsz?-Kérdezte.

-Mondjuk úgy, hogy igazából ma óta. Eddig csak a hobbim volt.-Ránéztem Nicol-ra és láttam hogy leesik az álla.

-Ez nagyszerű.Holnap reggel 6-kor ugyan itt.-Mosolygott Simon majd kikísért.Haza mentünk Nicol-al és én nagyon boldog voltam.

-Melan, az a dal egyenesen gyönyörű volt. Kirázott a hideg.-Mosolygott.

-Köszi.Tudod az utóbbi idők fájdalmai segítettek.-Mosolyogtam.

-Hát azt elhiszem.-Mosolygott vissza rám, majd Mike is bevágódott. Elmeséltünk neki mindent, és ő is közölte hogy ő marad a tanárom. Gyorsan lefeküdtem aludni, hogy minél hamarabb reggel legyen. A telefonom visítozó ébresztőjére ébredtem.elég kellemetlen volt. Fáradt voltam. Aztán arra gondoltam hogy a stúdióba kell mennem, és hirtelen kipattantak a szemeim.Jó kedvem lett.Felöltöztem, és a konyhába mentem. Mike lent várt.

-Eldoblak.Ha végeztél majd hívj és érted megyek.-Mosolygott, majd a kocsihoz sétáltunk, és a stúdióhoz hajtottunk. Én kiszálltam és elköszöntem Mike-tól.

-Köszi.És szia.-Mosolyogtam.

-Hello.Majd jövök.-Ezzel elhajtott.Az ajtóhoz sétáltam és nagy levegőt vettem. Még azt sem tudtam hogy mi lesz a feladatom. Bementem ugyanúgy a recepcióhoz, onnan ismét a terembe küldtek. Simon volt bent.

-Hello.Örülök hogy itt vagy.

-Én is.-Mosolyogtam.-Mi lesz a feladatom?

-Szerencsés vagy. Egy másik emberrel fogsz együtt énekelni. Hogy kivel az meglepetés. Felveszünk pár hanganyagot, és meglátjuk mi lesz.

-Rendben.-Bólintottam.

-Most már csak az énekesre várunk.-Ült le az egyik székre és mutatta nekem is, hogy üljek le.Eltelhetett egy negyed óra, mikor kinyílt az ajtó. Azt hittem meghalok. A térdeim megremegtek, a szívem nagyon gyorsan vert.Lefagytam. Aki az ajtóban állt nem volt más mint Harry. Beljebb sétált, és rám szegezte a tekintetét.

-Hello.Vele fogok énekelni?-Kérdezte Simon-tól.

-Igen.-Bólogatott Simon.Nagyokat pislogtam és Harry felé bámultam. Mi a fene történt? Nem tudja hogy ki vagyok?Azt hittem a szívem törik szét..újra.

-Jól van?-Kérdezte Simon-t rám mutatva.

-Nem tudom.Hé, minden rendben?-Bökte meg a vállam Simon.

-Öhhmm..Persze.-Mondtam, de legszívesebben ordítottam volna. Már megtanultam az iskolában hogy kell vissza tartani a sírást, ugyan is ott is lett volna okom sírni nem is egyszer.

-Akkor kezdjük.-Mosolygott Harold.

-Először ismerkedjetek meg.-Mosolygott Simon majd kiment.

-Hogy hívnak?-Kérdezte.Tudtam, ha megmondom a nevem, talán rájön. De azt akartam hogy magától tudja meg.

-Melissza Winter.-Rögtönöztem.

-A Melissza egy gyönyörű név.-Nézett el mellettem.

-Köszi.-Vágtam fájdalmas arcot, amit ő nem látott. Nagyon fájt ez az egész.De kíváncsi voltam rá jön-e ki vagyok. Meg alapból is, ő már Taylorral jár.Már nincs rám szüksége többé.

-Hiszel a természet fölötti lényekben? -Tette fel a furcsa kérdést.

-Igen.Miért?-Kérdeztem meglepve.

-Tényleg?Miért?-Nézett kíváncsian.

-Mert szerintem léteznek vámpírok.Most miért ne? Mi a véleményed?

-Baromság.Vámpírok nem léteznek.-Csillantak meg zöld szemei.

-Miből gondolod?-Próbáltam szóra bírni. Olyan volt, mintha egy idegennel beszéltem volna.

-Nem tudom.-Erőltetett egy mosolyt.

-Amúgy, jó illatom van? Tudod most vettem ezt a parfümöt és kíváncsi vagyok.-Hajoltam oda hozzá, hogy nyakam fejénél legyen.Nem volt rajtam különleges parfüm, csak a reakciója érdekelt.

-Basszus. Mi vagy te?Tudod, igaz?-Kérdezte és dühből neki csapott a falnak.

-Mit kell tudnom?-Nyöszörögtem ki valahogyan.

-Ne játszd magad. Nem te vagy az első aki meg akar ölni.-Nézett rám, közben szemei bevörösödtek.

-Harry, mit csinálsz?Nem értelek.-Fuldoklottam, mert nyakamat szorította. Mi ez a hirtelen dühroham? Ez a srác teljesen megőrült.

-Fogd be.-Sziszegte, majd a nyakamhoz hajolt.

-Segítség!-Mondtam, amilyen hangosan csak tudtam.

-Kussolj már!-Nyomott neki még erősebben a falnak.Azt hittem beszakad a hátam.

-Harry! Eressz! Figyelj rám egy percre.-Löktem el magamtól minden erőmet össze szedve.Csak meglepődve nézett rám.Újra beszélni kezdtem.

-Nem hiszem el, hogy nem emlékszel rám. Talán így majd eszedbe jutok. Nem tudom mi lett veled.-Mondtam elég hangosan, majd levettem a nyakamból a papírrepülős nyakláncot, és erősen végig húzta a karomon. Sajnos csak kis helyen, de vérezni kezdett. Harry lefagyott előttem. Ajkai szétnyíltak, a vérző kezemet bámulta.Értetlenül nézte, majd a tekintete fel siklott a szemeimre.

-Tudod már kivagyok?-Kérdeztem reménykedve.

-De hát, te meghaltál.És, nem is hasonlítasz magadra. Mi a fene történt? Hisz láttalak meghalni. Ez lehetetlen.-Teljesen össze volt zavarodva.

-Mint látod nem az.Itt vagyok.-Szó nélkül elkapta a kezem és bele mart.

-Áuhh Harry!-Kiáltottam fel hirtelen.Hirtelen történt,ezért megijedtem.

Nem fejezett ki felém semmilyen érzelmet. Mintha nem is ő lett volna.

-Tényleg te vagy az. Ez, nem lehet.Persze, nagyon örülök, de nem értem.

-Én sem értettem, de az a lényeg hogy itt vagyok nem?-Kérdeztem, és lefolyt az első könnycsepp az arcomon. Közelebb lépett hozzám és átkarolt. Lepuszilta a könnycseppemet, majd áttért ajkaimra és gyengéden megcsókolt.Ahogy elhajolt tőlem, csak néztünk egymásra, ekkor egy egyáltalán nem kívánatos személy (legalább is számomra)
lépett a terembe. Taylor Swift.