26. Fejezet. Döntés

Kedves olvasók! Ezzel a fejezettel búcsúzik a blogom első évada. Köszönöm mindenkinek aki elolvasta. Remélem a második évadot is olvassátok majd legalább annyian, mint az elsőt. Remélem tetszik az évadzáró rész. Nagyon nehéz volt megalkotni, mert mivel random módon írom a részeket, és nincsenek előre eltervezve, nem tudtam mihez kezdjek. Szavazást is indítottam, és a vélemények nagyon megoszlóak voltak. Nagyon remélem nem okozok csalódást senkinek sem azzal, ami következni fog. Nem tudom ki mit szól majd hozzá.... Hát.. olvassátok! (:

~Az egész annyira homályos volt. Az adrenalin dübörgött a testemben. Remegtem az izgalomtól, szinte alig kaptam levegőt. Zayn vérének különleges ízét éreztem nyelvemen. Még ugyan nem nyeltem le, mert nem voltam biztos magamban, de nagyon közel jártam. Az elmosódott hang foszlányt hallva Zayn elpillantott a vállam fölött, majd sietve, erősebben nyomta csuklóját ajkaim közé. Nem tudtam az átváltozás menetét. Vajon, ha most engedem, hogy a friss, meleg, vörösen izzó vér szabad utat nyerjen a torkomon, akkor élőhalottként fogok magamhoz térni? Vagy talán van még valami, amin túl kell lennem? Erről soha, senki nem világosított fel. Még csak szóba sem került. Vadász vagyok. Egy vadász, aki nem tud semmit fajtájáról, és talán épp most készül szégyent hozni a családjára. Nem értem a jelenlegi helyzetem. Egy átlagos lány, aki 16 éven keresztül egy -a külvilág számára- tökéletes családban él. Magányos bár, de hiú, és felelősség teljes lány, aki mindig szót fogad a szüleinek. Mindig mindent úgy csinál, ahogy azt kérik, vagy inkább utasítják. Ennek az átlagos lánynak van egy híres énekes unokatestvére, aki a bandába kerülése óta mélyen elhanyagolja őt. Pedig a lánynak nagyon sokat jelent a srác. Szinte ő tartotta korábban benne az életet. Mikor minden elveszettnek és magányosnak tűnt, végre újra megjelent Ő. Louis. Csakhogy innen minden a feje tetejére állt. A nyugalom és a béke helyett fájdalom, szerelem, boldogság,csalódás, és még sok-sok egyre hevesebb érzelem töltötte ki a lány, és az őt körülvevő személyek életét. Sok minden változott. Egyre több mindenre derült fény. A titkokkal az emberek személyisége is cserélődött. A vámpírok, és a vadászok között fennálló ellentét miatt nem történhetett minden úgy,a hogyan az a mesékben meg van írva.

Sok dolog történt azóta, hogy betettem a lábam a fiúk közös kis erdő melletti lakásába. Szinte minden nap kiderült egy újabb titok, és most ez lett belőle.... Üres vagyok. Harry is valahogy teljesen kicsúszott a kezeim közül, Louval, Liammel, és Niallel alig beszélek. Szinte idegenek számomra. Nicol és Mike már jó pár napja feledésbe merült. Az hogy vadász vagyok, jóformán szinte senkinek nem számít. Ráadásul....Senki vagyok. Vagyis...elvileg meghaltam.  A srácokon, és Nicolon meg Mikeon kívül -plusz a kevéske kis nemrég szerzett ismerőseimen kívül-mindenki halottnak hisz. Igazából már nincs is mit vesztenem. Annyi küzdelem és kitartás után, a remény fényében, a csodálatos életért epekedve, mégis a szakadék szélén állok. Minden amit felépítettem magamban, össze omlott. Mintha egy dobozba zártak volna, amelynek minden oldala zsákutca. Mert.. végül is.... Ha most Zayn átváltoztat... Véget ér emberi életem, szégyent hozok a ,,családomra", és ki tudja hogy Hazz így is mellettem akar-e majd maradni. Lehet, hogy ezek után Zaynre hagy, és nem szeret többé. Őszintén remélem, hogy ez csak az én agyszüleményem. Tény, hogy mindig mindenről a rossz jut eszembe.-Bár ennyi szenvedés után ez érthető.-A másik ok, pedig hogy ha nem változtat át, akkor ez kevésbé sem lesz egy Twilight típusú szerelmes sztori. Én meg öregszem. Míg ő 19 éves marad, én leszek 17,18,19,20,21....és így tovább egészen vén koromig. Ráncos leszek, öreg, és csúnya. Harry elfog hajítani mint -Zaynt idézem-egy rongyot. Egyik megoldás sem lehet tökéletes. Néha áldozni kell a céljaidért. Kockára kell tennem mindent, hogy megszerezhessem amire vágyok.  És ez nem más, mint boldog és felhőtlen élet. Bár, már rég rájöttem, hogy az élet nem tündérmese. Csak hasonlít. A szereplők nagyjából stimmelnek. Bár inkább egy ifjúsági természet feletti regényhez tudnám hasonlítani. Csak nem annyira könnyed és megoldódó. ~

A test hőmérsékletű vörös folyadék könnyedén csúszott végig a torkomon, le a nyelőcsövemen keresztül, bejutva a testembe. Nagyon különös érzés volt. Mintha egyszerre érezném magam elképzelhetetlenül erősnek, és nagyon fáradtnak. Ajkaim duzzadtak a vér ízére. Lesz ezután, aminek lennie kell. Elvégre Harry nélkül ténylegesen semmit nem ér az életem. Akkor minek választanám a rövid, és talán fájdalmas életet? Miért ne akarnék halhatatlan lenni, aki bármit megtehet, néhány áldozat árán? 

Mikor már elég sokat ittam a vérből, Zayn elhúzta a kezét az ajkaimtól,és gyorsan felállt, de abban a pillanatban egy barna folt csapódott neki. Csak homályosan láttam mindent. Forgott velem a világ. Fogtam a fejem, és próbáltam koncentrálni a két foltra, melyek ide-oda mozogtak hol a levegőben, hol a földön. Nem láttam a másik alakot rendesen. Vajon ki lehet az?

-H...Harry?! -Hunyorogtam, hátha jobban látom.
-Maradj ott!-Mondta Zayn.
-Mi a fene van? Hazz?! Harry te vagy az? -Beszédem inkább hasonlított nyöszörgésre, mintsem normális emberi hangra.
-Miért Zayn? -Kérdezte a barna, elmosódott folt. Hangja nagyon ismerősen csengett. A fejem majd szét robbant. Lüktetett, és szédültem. Azon gondolkodtam, honnan ismerem a hang gazdáját, de nem bírtam rájönni.
-Mert mindenki tudja hogy ez az egyetlen lehetőség. Én csupán jót akartam. Ha én nem tenném meg, senki nem tenné meg. Te is tudod. Nekünk röpke idő lenne, és ő öregen meghalna. Emellett tudod hogy ők is veszélyt jelentenek rá. Talán jobb lenne ha halott lenne? Kinek? Neked? Harrynek? Nekünk? Nem. Senkinek. -Hadarta Zayn. Az ő hangja felismerhető volt számomra. Miért ne tenné meg senki? És kik azok az ,,ők" akik veszélyt jelentenek rám? Minden egyre zavarosabb lett.
-Még nem jött el az ideje.  -Mondta a hang. És akkor le esett. Louis. 
-Louis! Mi lesz most? -Kérdeztem felé meredve.
-Nincs semmi baj. -Jelent meg előttem, és végig simított az arcomon.
-Mi lesz most? -Kérdeztem.
-Meglátjuk. -Sóhajtott, és próbálta tőlem távol tartani Zaynt.
-Meg kell halnod. -Mondta Zayn hidegen. Kicsit elkerekedtek a szemeim, és hátrébb léptem. Habár nem igazán kellett volna meglepődnöm, hisz 
vámpírok ->vér->fájdalom->harapás->halál. 
A sorrend mindig biztos. Lehet, hogy a filmekben nincs minden az igazság szerint megcsinálva, de azért van kis valóság alapjuk. 

-Nem érzem jól magam. -Mondtam.
-Haza viszlek. Te pedig takarodj a közeléből, és nehogy be merd tenni a lábad a lakásba.Száműzlek a klánból Zayn. -Morogta Louis. Sosem éreztem még ekkora energiát a közelében.
-Most már semmit sem tehetsz Louis. Tudod hogy bennem van a vágy hogy megöljem. Ráadásul, a vámpír vér miatt a szervezete csak jobban össze fog zavarodni. Nem tudja majd hogyan reagáljon. A dopping hatásra a szervezete kikészül. Szép lassan túlpörögnek a szervei, és idővel a szíve is leáll. Ebben az esetben viszont nem lesz belőle vámpír. Két esélye van. Vagy meghal, és soha többé nem támad fel, vagy meghal, és halhatatlanként tér vissza az élők világába. Én ezt a döntést inkább rá bíznám. -Kuncogott Zayn. Louis mérgesen elfintorodott, de ahelyett hogy bármit is tett volna, felkapott, és ember feletti gyorsasággal kezdett velem száguldani az erdőben. Hátába kapaszkodva vissza néztem, és láttam hogy Zayn áll egy helyben és felém néz. Ajkai utolsó mosolyra húzódtak, ezután eltűnt a szemem elől. Most hogy már nem kellett tartanom maga, elernyedtem Louis biztonságos karjaiban. Aggodalmas pillantást vetett rám, mire én a nyakába kapaszkodtam és a fejem a mellkasának döntöttem.

-Miért hagytad? -Állt meg az ajtó előtt.
-Mert csak így lehet megoldani. 
-Nem. Ez nem igaz. -Mormolta.
-De igen. Én így akarom.
-De csak mert Zayn tele beszélte a fejed.
-De igaza van. Én...nem akarok meghalni. Öreg lenni. Harryvel akarok lenni. Bármeddig. Örökké. Meg...veletek. Veled. Tudom, hogy alig töltöttem el időt veletek, de rá jöttem hogy csak akkor kezdődött az életem. Veszélyes volt, néha borzasztó, fájdalmas, de sokkal jobb mint eddig. Érdekes és végre a szürke hétköznapok helyett történt valami. Bár az a dolog vesz körül, amitől a legjobban félek, de nem érdekel. -Hadartam.
-Ezt majd meg beszéljük.Előbb várjuk meg még Harry haza ér.
-Ja...Harry? Lehet épp húzza valahol a szőke kis barátnőjét. -Fintorogtam.
-Mi? -Vágott értetlen fejet.
-A lány. Akivel elmentünk találkozni. Azért voltam Zaynnel, mert ott hagytak, és szóltam Liamnek hogy jöjjön értem, de Liam Zaynt küldte. Érted?
-De...mi az hogy ott hagytak? -Nyitott be a lakásba, melyben síri csend uralkodott.
-Hát ez az. Nem tudom. Le maradtam és elnézve őket, őszintén szólva nem nagyon volt kedvem utánuk menni. Harry pedig észre vette hogy nem vagyok velük, de nem nagyon érdekelte. Ment a kis barátocskája után. De ha neki ez jó...
-De... Te mégis miatta akarsz át változni. Akkor...mi értelme? Ha épp most bántott meg téged, lehet hogy épp mással van, és talán vége, akkor miért? -Kémlelte értetlenül a tekintetem, miközben a hátamra fektetett a kanapén.
-Nem csak miatta. Minden miatt. Mert...-Nagy levegőt vettem, és össze kellett szednem a gondolataim, mert nem tudtam hogy folytassam. - így már minden más. Most, hogy tudok sok mindent nem tudnék halandókén élni. 
-De ezzel szégyent hozol a vadász családodra.
-Louis. Nekem az nem a családom. Nem akarok vadászni valamire, amiben élek. Nekem nincs bajom a vámpírokkal. Szeretem azt, amik vagytok. 
-De te vadásznak születtél.
-Sajnos. De nem én tehetek róla, hogy a családom és a fajtád között feszkó van. Ez egyáltalán nem az én hibám. Én nem akarom azt az utat választani. Veletek akarok lenni. Örökre. Szeretlek. Nekem mindig is az uncsim maradsz. Nem érdekel az örökbe fogadós izé sem, mert a szüleim úgy tudják halott vagyok. Sőt... Mindenki úgy tudja néhány emberen kívül. Senki nem kényszeríthet rá erre. Senki.
-Melanie. Vadásznak születtél. Nem akarom bár hogy az legyél, de neked ez a sorsod. 
-És akkor most hagysz meghalni? Ennyi? Vagy mit gondolsz, akkor mi lesz ebből a kiút? 
-Nem tudom, oké? Annyit tudok, hogy Zayn mindent elbaszott. Kell lennie valaminek ami segít. Nem hagyom hogy te is úgy végezd ahogy mi. Nem tudod mennyire szörnyű ez. 
-Zayn felnyitotta a szemem. De a fenébe is. Erről fogunk vitatkozni? Jogom van dönteni a saját életemről. Nem szólhatsz bele Louis. Nem érdekel mi a fene vagy te, akkor is az én döntésem.
-A klán vezér vagyok. A vámpírokkal kapcsolatos dolgok mind az én döntéseim. Melan, ha át változnál az hatalmas felelősség lenne. Az én felelősségem. Sok problémával jár. Meg kellene tanítanom téged vadászni, kezelni a szomjad, féken tartani az erőd, és még nagyon sok mást.
-Ezt vegyem úgy, hogy nem fogsz kockáztatni? Túl nagy áldozat lenne? 
Nem fogod meg tenni értem? Köszi. Köszönöm. Hálás vagyok. - Morogtam, majd felálltam és az ajtóhoz siettem, de mikor megnyitottam Louis már be is csapta előttem. Mérhetetlenül ideges voltam. Nem mellékes, hogy borzasztó csalódott is. Nem teszi meg értem. Hagy inkább meghalni. Mit vár? Hogy ennyi tudás kíséretében akár el tudnám felejteni ezt az egészet? Még ha sikerülne is életben tartania, mi értelme lenne? Nem tudnék úgy élni, hogy tudom hogy ők azok amik, és én pedig egyedül élem halandó életem.
Arrébb sétáltam, és ekkor hirtelen kinyílt az ajtó...

*Harry Szemszöge*

Értetlenül álltam a helyzettel szemben. Mi a fene ütött Melanie-ba? Egyszerűen csak úgy eltűnt. Talán valami elintézni valója akadt. Haza felé tartottam, már az erdő mellett jártam. Kicsit ideges voltam, reméltem már otthon van biztonságban és nyugalomban. Sosem értettem az ember lányokat. Annyira kiszámíthatatlanok. Autómmal leparkoltam a kertben és kiszálltam. Az ajtóhoz sétáltam majd benyitottam. Louis és Melan álltak ott. Megkönnyebbülést éreztem, mégis láttam hogy valami nincs rendben. Csendben meredtek rám. Louis tekintete ideges volt, Melanie pedig kissé szomorkásan méregetett.

-Mi van itt? - Néztem rájuk.

-Zayn. -Mondta Louis ridegen.

-Zayn mi? -Vontam fel a szemöldököm.

-Zayn segített. -Vágott közbe Melan. Értetlenül néztem rá, elég fáradtnak tűnt. Aztán kezdett össze állni a kép.

-Zayn megitatta. -Louis hangja szinte elcsuklott. Mind tudtuk, hogy erre még se Melanie, se mi nem állunk készen. Erre nem lehet felkészülni. De miért pont Zayn? Miért kellett ezt tennie? 

-Hogy? -Suttogtam.

-Száműztem. Nem hagyhatjuk hogy megölje. -Meredt rám Louis. 

-Mert tényleg jobb lenne ha meghalnék. Köszönöm igazad van. -Rázta a fejét Melanie, és csalódottan nézett Louisra. Oda mentem hozzá, és végig simítottam az arcán. Rezzenéstelen arccal nézett a szemeimbe, de szemei mégis melegséget tükröztek. Imádom ezt a ragyogó szempárt. Nem tudnék nélkül élni. 

-Louis. Mit tudunk még tenni? -Kérdeztem.

-Nem tudom. -Mondta csalódottan.

-Fáradt vagy? -Kérdeztem és vissza pillantottam Melanra. Aprót bólintott. Éreztem hogy valamiért ki van borulva. Biztos sok neki ez az egész. Nagyon ki voltam borulva én is emiatt, de nem akartam hogy ő ezt lássa rajtam. Szerettem volna ha megnyugszik, és elhiszi hogy nincs semmi baj. Louira néztem, aki bólintott. Felemeltem Melaniet a földről, és felmentem vele a lépcsőn. Kissé mintha vonakodott volna az érintésemtől. Csak ki van borulva. Tuti hogy ennyi. A szobában leraktam az ágyra, majd megpusziltam a homlokát. Most nem próbált meg közeledni felém, csak nézett rám nagy szemeivel. Kicsi fájt, hogy most nem olyan közvetlen, de nem törődtem vele. Most nem volt erre idő. Megnyaltam az ajkaim, majd felálltam és kimentem. Tudtam, most beszélnem kell Louisval. A biztonság kedvéért azért rá zártam az ajtót. Így legalább nem jut ki. Hisz mindeni tudja, mindig bajba kerül. Beszéltem Louisval, és arra jutottunk, ha nem tudunk mit tenni, akkor sem hagyjuk meghalni. Arra nem lennék képes. Gondoltam felmegyek, és megnézem hogy van, ezért kizártam az ajtót. Amit láttam, attól össze szorult a gyomrom. Az ablak teljesen kitárva, Melanie pedig sehol. Fasza. Le siettem Louisnak és szóltam neki. Tuti Zayn volt. Késő....

*Melanie szemszöge*

Már majdnme elaludtam, mikor kopogást hallottam. Az ablak felé néztem, és zaynt láttam meg. Kis félelemmel töltött el, de ő volt az egyetlen lehetőségem. Oda sétáltam, és kinyitottam.

-Gyere velem. -Mondta. Bólintottam. Minek is ellenkeztem volna, mikor ezt akartam? Karjaiba vett, és emberfeletti gyorsasággal száguldott végig velem az úton. Annyira gyors volt, hogy alig láttam a fák elmosódott lombjait. Mikor már jó sokat megtettünk letett, és a szemembe nézett.

-Kész vagy? -Kérdezte.

-Igen. -Mondtam bizonytalanul. Nem kellett neki több. A kezét a nyakamra csúsztatta, majd tekert rajta egyet. Csak annyira emlékszem, hogy a földre zuhantam, majd minden elsötétedett....

(Hát..ennyi lenne az első évad. Remélem tetszett. Nemsokára jelentkezem a 2. évaddal (: Komizzatok és pipáljatok is légyszíves (: