II. évad 4. fejezet Képesség

Helló drágaságaim^^ Szóval..Az előző fejezethez a megjegyzésem csak annyi lenne, hogy nagyon kevés komment volt. Szokatlanul kevés. Jó, sajnálom ha szar lett, de akkor szóljatok és nem erőltetem az írást. Tehát.. most komolyan... van 80 feliratkozóm, kérlek szépen akkor minimum egy 15-20 komit dobjatok össze a kedvemért:( pls pls pls *----* Igyekszem a rész írással, de mostanában egy pár ,,kedves ember" (nem biztos hogy emberek xd) elvette a kedvem az írástól, azzal, hogy azt mondta ez a blog egy nagy fos. Na de mindegy:"D Tehát a kommenteket kérlek ne feledjétek el. Köszönöm szépen, jó olvasást. ♥♥


-Biztos jó ötlet ez? Csak mert nagyon....-Motyogtam.
-Ne vinnyogj, a vámpír lét ezzel jár! Be állsz, és edzel velünk. -Mondta Lou, majd intett a többieknek, és ismét beálltunk a két csoportba. A hajamba túrtam, és Lout figyeltem. Lou bólintott, mire a két ,,csoport" egymás felé kezdett szaladni, így hát én sem tettem másként.  Olivier állt velem szemben, és ahogy elém ért, egy gyors mozdulattal megkóstoltatta velem a földet. Nem volt kellemes. A hátamra gördültem, majd felnéztem, és láttam hogy Olivier ökölbe szorított kézzel, féltérdre ereszkedve van mellettem, majd meglendíti öklét. Arrébb gurultam, aminek hála ő nem a fejem, hanem a földet találta el. Utánam jött, és ezt ismételgettük párszor, mígnem össze szedtem magam és sikeresen felálltam. Ismét próbált megütni, de kezemmel megtámaszkodtam a vállán és átugrottam a háta mögé. Meglepődtem saját magamon, hisz eddig amit tenni tudtam, az az elesés, megbotlás vagy pofára borulás volt. Be látom, nem vagyok valami ügyes....sőt, elég analfabéta vagyok a mozgás terén. És ez most mégis tök menő volt. Nem kéne ennyit gondolkodnom. Olivier lefogta a kezem és kicsavarta, így háttal voltam neki, és szorosan tartott. Közel húzott magához és halkan a fülembe nevetett. Tökéletes nevetésétől átfutott rajtam a hideg, de egyben a hányinger kerülgetett. Hogy mért? Talán mert bosszantóan tökéletes volt ő is, ahogy az összes többi akikkel éppen egy helyen voltam. Előre lökött a karomnál fogva, mire én térdre borultam a földön. Hirtelen felém kapták a tekintetüket és hallottam halk kuncogásukat. Bejárták a testem minden zugát, és borzasztó fájdalmasan fúrtak lyukat a mellkasomban. Megalázó volt. Lehajtottam a fejem, és sírni tudtam volna. Gyenge vagyok. Igen, valóban. Érzékeny, gyáva, és nem közéjük való. Talán ez az, amit éreztetni akarnak velem. Hogy sosem leszek az. Sosem fogok igazán hozzájuk tartozni. Nem engedtem utat könnyeimnek. Nem, az túl megalázó lett volna. A testem megfeszült, ahogy a düh eluralkodott rajta. Mérges voltam, mert kinevettek. Szemfogaim előtüremkedtek az ajkaim közül, szemeimben apróbb nyomás keletkezett, ebből éreztem, vörös színben kezd pompázni. Felálltam a földről, Olivierre néztem és lassan kifújtam a levegőt. Hirtelen mindenki elhallgatott, és feszülten figyelte a mozdulataimat. Megjelentem Olivier mellett, majd megpróbáltam megütni, de hárította az ütést. Nagy erővel kirúgtam a lábát, mire megbotlott, és a mellkasánál fogva egy távolabbi fához csaptam. Ezen már senki sem nevetett. Olivier feje betört, és vérzett, de gyorsan meggyógyult, és fél perccel később már semmi baja sem volt. Bennem viszont még forrt a düh, és képtelen voltam leállni. Az a ,,kislány" akin pár perce még mindenki jót röhögött, hirtelen egy állattá vált, aki lelkiismeret furdalás nélkül venné el bárki életét. Matt jelent meg mellettem, és a kezemért nyúlt, mire neki rántottam a földnek. Sosem gondoltam volna hogy egyszer ilyet csinálok. A bennem lévő vámpír eluralkodott rajtam. Matt gyönyörű barna hajába túrt a földön, majd felállt és leporolta magát. Olivier lassan lépdelt felém, és neki sem volt túl jó a hangulata mint láttam. Loura néztem, aki karba tett kézzel állt, és teljesen nyugodt volt. Harry az ujjaival babrált, a többiek pedig csendben álltak egymás mellett. A vámpír, mely a vérszomjamat táplálta, higgadni kezdett, de talán nem a legjobbkor. Olivier egyre gyorsabban jött felém, és egyre közelebb volt. Meg akartam állítani. Azt akartam hogy ne tudjon közelebb jönni hozzám, és akkor hirtelen elkerekedett a szemem. Olivier körülbelül 2 méterre állt tőlem, és nem mozdult meg. Vörös szemeibe láttam saját, elcsodálkozott tükörképemet. Furcsa tekintettel meredt rám, majd levettem róla szemeimet, és ezzel térdre esett előttem. Nagy kerek szemekkel néztem, és hirtelen megszólalni sem bírtam. Lou jelent meg mellettem, és közben Olivier is össze kaparta magát a földről. Immár mindketten higgadtan meredtünk egymásra, és Olivier arcán egy halvány mosoly látszott átfutni. 
-Mondtam hogy van értelme. -Mosolyodott el Louis. Harry lassan kifújta a levegőt, és merev testtartása ellazult. 
-Mi? -Kérdeztem és rá néztem.
-Tök fasza kis képességed van. Cserélnék veled. -Nevetett Matt, majd vállba veregetett.
-Úgy érted...Ez, most az volt? -Néztem nagy szemekkel
-Aha. -Bólintott Lou és ajkait mosolyra húzta.-Most próbáld ki rajtam.
-Azt hogy? Így..nem megy. -Hadartam.
-Koncentrálj. Az előbb hogy csináltad?
-Azt akartam hogy ne tudjon tovább jönni, hogy megálljon. -Vontam vállat.
-Akkor képzeld el, hogy valamit csinálok a testemmel. Mondjuk hogy arrébb megyek 2 métert. -Húzta el a száját Louis, majd hátrébb lépett egy lépést. Elképzeltem, hogy arrébb megy 2 métert. Tényleg akartam, de nem ment. Ez képtelenségnek tűnt. Bárhogy próbáltam, nem ment.  Lou ezt addig csináltatta velem, amíg nem sikerült. Mikor végre képes voltam megmozdítani louist az akaratommal, közölte, hogy befejezhetjük az edzést. Azt is mondta, hogy mivel a klán másik fele nem épp itt lakik, nálunk fognak megszállni. Haza is mentünk, és kissé fáradtan dőltem le a szobánkban az ágyra. a hajamba túrtam, miközben a plafont bámultam, és lassan kifújtam a levegőt. Észre sem vettem a nagy elmélkedésemben, hogy Harry a szobába sétált.  Arra kaptam fel a fejem, hogy az ajtó halkabb puffanással csukódik, és Harry halk léptekkel lépked az ágyhoz. Felé néztem, ő pedig megállt az ágy szélénél, és merev tekintettel nézett rám. Átható zöld szemei belém láttak. Imádtam azt a gyönyörű pillantást. A szempillái tökéletesen simulnak rá az arcára mikor pislog. Szép vastag ajkain egy mosoly terült szét, miközben kezemért nyúlt, és megfogta azt.  Érintésétől átjárt a forróság. Fölém mászott, így ajkai csupán centikre voltak az enyémektől. Ajkaink már majdnem össze értek, de,, meglepő" módon az ajtó kitárult, és Niall nézett nagy szemekkel ránk. Csak oldalra néztem, Harry pedig megforgatta a szemét. Niall egy,, bocsit" suttogott, majd becsukta az ajtót és elment. 

-Talán sosem lesz nyugtunk.- Sóhajtott Harry, miközben bezárta az ajtót,  majd vissza mászott fölém. 

-Szeretném ha lenne. -Mondtam szinte suttogva, mire gödröcskéi előtűntek. A szemeimbe nézett, majd az ajkaimra, végül ismét a szemeimbe, majd megcsókolt. Csókunk hosszú volt és szenvedélyes, talán kicsit kétségbeesett is, régen jutott már igazán időnk egymásra. Ujjait a csípőmbe mélyeztette, miközben testével rám nehezedett. Ajkaival végigsúrolta a nyakam bőrét, majd fogaival lágyan meghúzta a bőrt. Halk sóhajt engedtem kicsúszni ajkaim közül, ujjaim pedig selymes göndör fürtjeibe vezettem. Újra éreztem azt a kölcsönös törődést, amit már hiányoltam. Ajkai lassan csúsztak végig vállamon, fogaival meghúzta a melltartópántonat, amin akaratlanul is elmosolyodtam. A testünk egyszerűen túl közel került egymáshoz, csókjaink egyre hevesebbek lettek.  A vágy eluralkodott rajtunk, én sem tudtam ellenállni. Harryvel ismét egymáséi lettünk, és jó érzés volt, hogy Harry sem próbált annyira finom lenni, mint az utóbbi alkalommal.  

***

-Hajnali kettő van, vámpír vagy, és arra kérsz, hogy csináljak neked egy szendvicset? - Vertem rá öklömmel a konyhapultra, miközben a szemeim szikrákat szórtak a szőke srácra.
-Igen, de ne kapd fel ezen a vizet. -Kuncogott halkan, és a hűtő elé lökdösött.
-Nem értem. Sosem fogom. -Sóhajtottam, és kotorászni kezdtem a hűtőben.
-Mit? -Ült le a bárszékre, és megtámaszkodott könyökén.
-Először is, hogy mért velem csináltatsz szendvicset, mikor neked is van két ,,csodálatos" kezed. Aztán azt, hogy mi a fenének eszel te állandóan szendvicset. -Forgattam a szemem.
-Mert ha te csinálod, nekem egyszerűbb, és mert imádom az ízét. Nem mondok le róla ha nem muszáj. -Mosolygott és szemeivel követte mozdulataim.
-Jól van. -Nevettem halkan
-Jó hír, hogy ma legalább kiderült mi a képességed. -Mondta, miközben elé toltam a pár szendvicset, amit elkészítettem.
-Ahamm. Nem rossz. -Bólogattam.
-Haryt hol hagytad? -Vigyorgott rám teli szájjal, mert már falta a szendvicset.
-Zuhanyzik még.-Vontam vállat, majd elfordultam, és halványan elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy kb egy órája még teljesen más hangulatban, teljesen mást csináltunk együtt. 
-Óvatosan a gondolataiddal, nem nagyon vagyok rájuk kíváncsi. -Niall annyira nevetett, hogy majdnem félre nyelte az ételt.
-Jajjh fogd be, és húzz ki a fejemből! -Vágtam vállba fintorogva.
-Nem tehetek róla, hogy hallom amire gondolsz! Nem az én döntésem. -Nevetett. 
-Nem érdekel, csak hagyd abba! -Nevettem el magam én is, és éreztem, hogy két kéz tekeredik a derekam köré. Elmosolyodtam, és hátra néztem a vállam fölött.  Harry göndör tincsei a nyakamba lógtak, és a róluk legördülő vízcseppek csikizték a nyakamat. Aranyos volt vizes hajjal. Az egész olyan dúsan göndör, mégis kilapult volt. 
-Harreh, úgy nézel ki mint egy ázott kutya. -Nevetett mögöttünk Liam, majd ledobta magát a kanapéra. Tiszta olyan érzés volt mint ez előtt az egész ,,Melanie vámpír lett, gyerünk a kiképzésre stb.." hiszti előtt. A lépcső felé fordultam, és láttam hogy Zayn és Lou is ott van. Lou halványan elmosolyodott, majd leült a kanapé melletti kis fotelbe, és ő is nézni kezdte a tv-t. Zaynhez sétáltam, majd átöleltem, és furcsán nézve rá hátrébb léptem. Csak halkan kuncogott, majd ő is letette a hátsóját a kanapéra. Furcsa volt, hogy mindig próbáltam Zayn közelében maradni. Gondolom ez is biztos az átváltoztatással kapcsolatos valami. A hangulat felettébb nyugodtnak tűnt, így ledobtam magam a kanapé elé a földre, és megvártam hogy Harry is mellém üljön. A vállára hajtottam a fejem, és valami idióta horrorfilmet kezdtünk el nézni. A vállamon lévő ezüst jel hirtelen felvillant, mire mind az öt srác felkapta a fejét. Értetlenül vizsgáltam a vállamat, amin egy jel világított. A vadászok jele.
-A közelben vannak. Te érzed őket, főként a vadászfegyvereket amik náluk vannak. -Mormolta Louis. A másik négy fazon is megjelent, akik rögtön jelezték, hogy ők is érzik a szagot. 
-És mit fogtok most csinálni? -Kérdeztem halkan.
-Érted jöttek. Nem tudom hányan vannak. Nem fognak támadni. Naiv dolog lenne. Lehet hogy csak megfigyelnek, de valahogy el kell űznünk innen őket. -Fintorgott, és a szemfogai is elő jöttek. Körbe néztem, és az összes vámpírnak elő jött a szemfoga, az ajtó felé meredted, némelyikük néha szinte morgott is. Lehet hogy ez egy kisebb csata kimenetele lesz? Huhh..nem tudom. 
-Én megyek.-Vont vállat Andy, majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából. Mind csendben álltunk, és vártuk mikor jön vissza végre. Bele tellett egy jó negyed órába, és megjelent a szobában újra.
-Szóval? -Vonta fel Lou a szemöldökét.
-Öten voltak. Nem voltak született vadászok. Emberek voltak. Aki ide küldte őket, tudta hogy megfognak halni. De legalább már éhes nem vagyok. -Kacagott Andy, és levágta magát a kanapéra. Tehát megölte őket. Kegyetlen ember, de lehet hogy erre most szükség volt. 
-Jobban bele kell húznunk az edzésbe! Ezentúl minden nap reggel -tól, délután -ig edzeni fogunk. Nem tudhatjuk a toborozásuk során mennyi embert vontak be. -Mondta Lou komolyan, mire Olivier lépett mellénk.
-Nekem igazából van egy tervem...